Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 7. szám - Hamvas Béla: A közvélemény anatómiája (esszé)
HAMVAS BÉLA A közvélemény anatómiája 1. Ha a közvéleményről olyan újabb könyv jelenik meg, mint amilyen Wates-é, az embernek mindig eszébe jut, hogy erről a tárgyról milyen sokat beszéltek, és milyen kevés okosat mondtak. Pedig Wates nem is ostoba ember. Ez rögtön megállapítható abból, hogy művét milyen logikával építi fel. „Az igazság keresése” című fejezet után néhány sor következik a végtelen számról, ezt a „régi és új filozófia” követi, majd,Achilles és a teknősbéka”, „Napnyugta Richmond- ban”, „A háromszemű leány”, „Önismeret”, „Két olasz párbaja”, és így tovább - egyszóval tényleg a legalkalmasabb és legrövidebb utat követi ahhoz, hogy végre-valahára megtudjuk, mi is az a közvélemény. Ez az eset egyszersmind példa arra is, hogy az újabb időben az egzakt gondolkozásnak milyen magas fokára jutottunk. És itt ismételni kell azt a kijelentést, hogy a szerző nem ostoba ember. Egyes caputók végén idézetgyűjteményt nyomatott ki. Aki akar, szabadon gyönyörködhet Carlyle, Goethe és prienei Bias bölcs mondásaiban. Ez a könyv legértékesebb része. Az ilyen útmutatás után az embernek kedve támad arra az indítványra, hogy a modern gondolkozók egy részét erre a módszerre kellene szoktatni, és kötelezővé kellene tenni számukra egy eljárást, amely a fejezeteket egészen mellőzi és a szerzőnek csak a szabad idézési jogot hagyja meg. Ott ugyanis minden együtt van, még az írónak az a panasza is, hogy: íme tárgyamról semmit sem tudok mondani. A közvéleményről szóló irodalom egészben véve az említett könyvnél nem áll sokkal magasabban. Amilyen terjedelmes, olyan lényegtelen. Már az ezerkilencszázas években, de még a múlt század szellemében e tárggyal három nagy mű foglalkozik: Tarde: „L’opinion et la foule”-ja, Tönnies „Kritik der öffentlichen Meinung'’-ja és McDougall „The group mind”-ja. Tarde megállapítja, hogy a modern kor, pour son malheur, a tömeg ideje, és e tömeg véleménye néha ilyen, néha olyan. Tönnies a bátrabb; szerinte a közvélemény a szociális akarat megnyilatkozása egy racionalisztikus fejlődési fokon, vagyis racionalizált vallás, a vallásnak általánosság-érvényűség igényével. McDougall, mint oly sok angol pozitivista tudós, rendkívüli szakképzettséggel közvetve azt mondja el, milyen előzetes feladatokat kellene megoldani ahhoz, hogy ebben a kérdésben az első lépéseket meg lehessen tenni. Dupréel, a brüsszeli egyetem tanára, egy előadásában, amit a tömegről tartott (La foule, Paris, 1934) jogosan nézi le a múlt századnak azt a szemléletét, amely a tömeget csakis pszichológiai oldalról fogta fel, s véleménye mindössze az volt, hogy a tömeglélek az egyéninél inferiorisabb, ezzel szemben gyökeresebb. Más szóval, elővéve Wates idézettárát és belőle merítve Graham Wallas egy pregnáns mondatát: „the study of modern psychological books may even hinder 689
