Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Erdődy Edit: Vathy Zsuzsa: Szívrepestve (kritika)
emberi létezés transzcendentális mélységeibe világít be a Három, alig összefüggő történet című ciklus, melynek darabjai az emberi lét végességéről és az emberi lény kiszolgáltatottságáról és szeretetéhségéről szólnak. Egy-egy, éles fényben megvillantott sorsdarabka, a folyamatból kimerevített életpillanat tölti ki ezeket az írásokat. A megvilágosodás, az emberi élet valóságos jelentésére való rádöbbenés pillanatai ezek a hősök számára: a máskor jelentés nélküli dolgok titokzatos értelemmel telnek meg, a reménytelen és sivár világot a transzcendens remény sugarai világítják be. Helyenként Mészöly írásművészetének hatását érezhetjük - így például a Rézkori sír, áldozati állatokkal című írásban: a lét rendszerének összefüggéseit, alig kitapintható gócait kutatja itt az elbeszélő, időt és teret behálózó, emberöltőkön átnyúló sors-fonalakat kísér végig. Vajon van-e az életnek célja, értelme? - fogalmazódik meg a kérdés ezekben az írásokban. Az elgépiesedett, rutinszerű életmód, a kafkai hivatalnoklétre emlékeztető, sivár és monoton munka mint riasztó alternatíva merül fel. Az egyén, az emberi sors nem szorítható rubrikákba, a tettek erkölcsi tartalma nem osztályozható - sugallja a Nyár van, nyár című írás, amelynek Czérják nevű hőse épp erre tesz kísérletet. Az absztrakcióra, az általános érvényűségre való törekvés legpregnánsabban a szereplők személyében mutatkozik meg: olykor nemcsak nevüket és társadalmi helyzetüket, hanem még nemüket: férfi- vagy nővoltukat is zárójelbe teszi az írónő; a hangsúly így az emberi sors általános ismérveire, s a novellában megrajzolt absztrakt léthelyzetre esik, mely így, az írónő szándéka szerint, mentes a konkrét, egyedi létezés esetlegességétől. A történet banalitásának, egyszeri jelentéktelenségének a veszélyét sikerül is elkerülnie; - kevésbé sikerül azonban megküzdenie az ellenkező oldalon leselkedő veszéllyel. A sorsokban, absztrakt élethelyzetekben tárgyiasuló filozófia olykor példázatszerűvé, didaktikus példabeszéddé artikulálódik; az életszerűség húsától-bőrétől megfosztott, vértelen történet puszta - bármily jól megépített - váza nem képes eltakarni az írói szándékot. Hogy ezt a buktatót maga az írónő is érzékeli, hogy pontosan tisztában van kísérletei kockázatával, az az utolsó, megíratlan elbeszélésből világosan kitetszik. Az az életérzés, élmény, mely a „túlélés románcának” megírására késztette, még nyilván nem érett meg, nem rendeződött epikus anyaggá: ennek híján marad a példázat, - a „groteszk példázat” lehetősége, melyet a novella helyett álló írás egyértelműen elvet. Számomra úgy tetszik, más akadályai is lehetnek a „túlélés románca” megszületésének. A remény, a folytatás és folytathatóság hite a transzcendens, belső lelki élmények közé tartozik - s így nehezen hozható összhangba külső folyamatokkal. Azaz, nagyon is összhangba hozható - de főképpen a közvetlen politikum ideologikus-didaktikus szintjén megfogalmazva; esetleg a jövőbe vetített vágykép formájában -, de semmiképpen sem „románcaként. Vathy Zsuzsa a „túlélés esélyesedként a családot jelöli meg. Sajátságosán áll szemben ezzel a „szándéknyilatkozattal” az a családképzet, amely a kötet néhány írásából kirajzolódik. A család közössége ugyanis - én legalábbis ezt olvastam ki az írásokból - nem képez ellensúlyt az egyénre leselkedő veszélyek: az öregség, a betegség, a biológiai determinizmus ellenében, s nem oldja a magány tragikumát sem. Épp ennek a közösségnek - a megtartó és segítő erőnek- a menthetetlen és visszavonhatatlan eltűnéséről, semmivé foszlásáról tudósítanak ezek az írások. S arról az - egzisztencialista - felismerésről, hogy az egyén sorsa, a szenvedések és az örömök nem háríthatók át és nem oszthatók meg egy közösséggel- egy ponton túl. Persze: az emberi kapcsolatok, így a családi kapcsolatok is, enyhíthetik a fájdalmat, segíthetik elviselni a szenvedést, ahogyan például a Családi ügy című elbeszélésben megelevenített élethelyzetben is történik. Az elbeszélésmód ebben az írásban is egyfajta belső válságot tükröz: a tárgyilagos, könyörtelenül pontos elbeszélői szövegeket, melyek egy-egy családtag nézőpontjából világítják meg a szi680
