Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Barna Róbert: Írásbeli beszélgetés (Ladik Katalinnal, 1991 áprilisában) (interjú)

Két kabátujj között, ahol a szárnyak ernyedten szétválnak Üldözője vigyorog rá.

S ő vijjogva fölrepül,

Combjai közé szorítja,

Szárnyal vele, zuhan vele.

Hogyan keletkezik a vers? Hogyan írsz?

Nem „egy lélegzetre” írom verseimet. Szó-hang-képmozaikból, ritmusfoszlányokból, vizuális, tipográfiai ötletekből építkezem, kemény munkával „faragom” verseimet, s amikor szerencsém van, az ihlet is hozzám szegül. Ám a leggyakrabban mégis nagyon küzdők az írás ellen, miként József Attila „amikor verset ír az ember, verset nem írni volna jó”, én is folyton elodáznám ezt a dolgot. Az írás nálam hosszas folyamat, többször visszatérek ugyanahhoz a vershez, néhányszor átírom. Egy versnek néha több változata is van.

Hogyan keletkezik a „fónikus" költemény?

A „fülemben” van a hangköltemény s csak emlékeztetőül írok le magamnak partitúra gyanánt bizonyos támpontokat, vizuális jeleket, amelyek felidézik bennem a fónikus verset. Máskor bizonyos szövegek, képversek késztetnek énekbeszédre, fónikus rögtönzésre.

De mindez, amit idáig beszéltem, a hangköltészet műhelytitka, gyakorlati része. Költői ars poeticám a sikoly. A sikoly a költészet szubsztanciája. Ahogyan a költő műhelye a purgatórium, úgy a költészet maga a sikoly. Minden vers egy sikoly. Mert „aki dudás akar lenni, pokolra kell annak menni...” Sok út vezet arrafelé. A fónikus költészet is csupán egy út az Egyetlen Sikoly felé.

Hogyan keletkeznek az akciók, happeningek, performance-ok? Beszélj nekem a video-performance-aidról. (Poemim, Magic Bread, Spaces, Alice stb.)

Verseim legnagyobb részét hangtalanul, magányosan, négy fal között kell olvasni. Ezeket a verseket nem szeretem közönség előtt „előadni”, nem is szívesen hallgatom őket mások előadásában. Ezekkel a versekkel vagyok a legintimebb viszonyban az olvasóval. Amikor ezeket a verseket írom, úgy érzem, nem vagyok egyedül.

Fónikus költeményeim, a happeningek, performance-ok valójában nyilvános ka- tarzisek, és a magányról szólnak. Ezek a hangzatos és látványos produkciók, az egyébként introvertált személyiségemnek kétségbeesett, exrovertált „öt percei”.

Szeretném, ha felelevenítenéd a Dufréne-nel, Ferlinghettivel és Ginsberggel közös fellépéseidet.

1977-ben találkoztam először Dufréne-nel Amszterdamban, a Stedelijk Múzeumban megrendezett nemzetközi „Tekst in GeluicT elnevezésű hangköltészeti fesztiválon. Számomra ez az amszterdami szereplés jelentette a későbbi fellépéssorozatom kezdetét, valamint a nemzetközi hangköltészeti antológiákba való „betörést”. Dufréne robosztus egyénisége és sajátságos előadásmódja rendkívül szuggesztíven hatott rám és más művészekre is. Áztán volt még egy közös fellépésünk Párizsban a Georges Pompidou Művészeti Központban.

Ferlinghettivel és Ginsberggel Milánóban léptem fel egy nemzetközi költői fesztiválon az UNESCO szervezésében 1982-ben. Ferlinghettivel különösen jó barátságban voltam, és jó ideig leveleztünk.

647