Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Barna Róbert: Írásbeli beszélgetés (Ladik Katalinnal, 1991 áprilisában) (interjú)
ládoknál volt cseléd. Anyai nagyapámtól örököltem a misztikum, a mágia iránti érzékenységemet, anyámtól pedig az idegrendszeremet. Nekem ez a „Ladik” talált tárgy. Neked, azt hiszem, nem. Melyik fontosabb, e „Ladik” teste, vagy a „Ladik” lelkel Miért autentikus kifejezési mód a számodra, miért áll hozzád közel a body art? Nekem is talált tárgy ez a „Ladik”. A teste is meg a lelke is. Egyik sem fontos számomra, de ha már vannak, élek velük, formálom őket és vállalom értük a következményeket. Sok gondom van velük, de lassan, majd csak megismerem őket. A body art számomra testbeszéd. Amikor a műalkotás teremtője önmaga a tartalom és a forma is. Ez nem szerep, nem rendezés, nem képzőművészet, nem költészet - mégis mindez együtt van a „műben”. Szerintem a Jóisten volt az első body art művész, mert tudniillik a saját képére teremtette a világot. A body art egyik módja annak, hogy megsemmisítsem gyarló, hiú énemet. Nem véletlenül kérdezek a testre. Milyen, és mekkora szerepe van az érzékiségnek, az erotikának munkáidban, költészetedben1 Hát, igen, a dualizmus nagy átok, de örökös ihlet is az európai ember számára. Persze, hogy rendkívül nagy szerepe volt a dualizmusnak életemben. A test jelenti az életet, de a múlandóságot is. Ha a múlandóságra gondolok, Éroszra és Tanathoszra is gondolok, a vágyódásra és a halálra, az örökös körforgásra, az egymást kiegészítő ellentétpárra, amely a világmindenséget alkotja (a jin és a jang), a női és a férfi princípiumra gondolok, amelyek a látható és a láthatatlan világunkat határozzák meg. Ilyen értelemben az erotikának, mint életerőnek nagy jelentősége van számomra, de ugyanekkora hajtóerő a haláltudat, halálösztön, az önpusztítás. Mindez jellemző Skorpió voltomra. Mennyire fontos, fontos-e a női szerep a számodrai Hol kezdődik, és hol végződik a női szerepl (Szerepl Maszkl Valósági) Nagyon sokáig nem tudtam megbékélni testem miatt, főleg pubertáskorban éreztem büntetésnek női mivoltomat. Aztán beletörődtem, de valójában irigyeltem a férfiakat, mert úgy gondoltam, hogy őket kevésbé zavarja testük művészi ambíciójuk megvalósításában, mint a nőket. Valójában, nem volt nekem bajom a testemmel, hanem a környezetem, meg a történelem bizonyítja és érezteti velem a nő alacsonyabb rendű voltát. Rengeteg energiát fecséreltem el efféle előítéletek leküzdésére. Egy kissé bele is rokkantam lelkileg. Ezért nem szeretem verseim mellé közölni a fényképemet. Azt hiszem, elég sok minden „kijutott” nekem ebből a női szerepből. Már majdnem mindent végigcsináltam. Az elmúlt évtizedek során rájöttem, hogy ebben a „szerepkörben” olyan dolgokról is vallhatok, mint a férfiak, de ha „másként” szólok, az nem feltétlenül negatívum. Első alkotói korszakomban „férfi pszichével” írtam szándékosan. Most már egyidejűleg vagyok férfi és nő ugyanabban a versben. Nagy gond ez, amikor idegen nyelvre kell fordítani a versemet. El kell dönteni, melyik sorban vagyok férfi és melyikben nő... Jin és Jang Sem a szakadék innenső oldalán, Sem az álom kútjában. Sem bennem, seni kívülem. Egyedül vagyok a moziteremben, 643
