Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Pusztai János: Parázs (regényrészlet)
PUSZTAI JÁNOS Parázs RÉSZLET A TATÁRJÁRÁS HARMADIK KÖTETÉBŐL Otthon bejelentette: holnap reggel a százados néhány katonájának kíséretében átéli szálláshelyre lovagolunk. A bejelentés a fejést követően, abban a csendes, meghitt órában történt, amikor a család vacsorázni asztalhoz telepszik. A nagy téglatűzhelyben pattogó fahasábok lángjai barátságosan világították meg a konyhát. A fehérre meszelt falakon sötét árnyékok imbolyogtak. Az árnyékok különböző alakzatokat vettek fel. Volt ott feszes ívbe hajlított paripafej, bögölyre csapódó, bojtos tehénfarok, vonításra tátott, öblös kutyaszáj, magasba kapódó, puha nyúlful, tövislabdává gömbölyödő sün, ülve rágcsáló egér, földig hajló, majd visszarugódó fűzfavessző, bólogató búzakalász. Az árnyékokat Ist- vánka élénk tekintettel követte, kezecséjével pedig utánuk kapkodott. Annus- ka ugyanis kisfiával, akit a legszívesebben egyfolytában mutogatna, jó ideje magától értetődően foglalt helyet az asztalnál. Ez korábban, a szülés előtt egyáltalán nem volt szokása. Akkoriban rendszerint a háttérben, a lassan kiegészülő szövőszék gerendavázán üldögélt, étkezett. Onnan hallgatta a „felnőttek”, különösen a férfiak beszélgetését; apósa komoly, csupán elvétve bizonytalankodó szavait, István meggondolt helyesléseit, Péter fia Péter befejezetlenül maradt történeteit, Csikós János dicsekvéseit, Árpád találgatásait arról, hol eshetett el testvére, Miklós, László Jánoshoz intézett, gúnyos megjegyzéseit, János feleseléseit. Önző módon mindig arra vágyott, hogy István hagyja ott a „társaságot” és csatlakozzék hozzá, fogja át a vállát, a derekát, szorongassa a kezét, ajnározza. István azonban fütyült az ő kívánságaira, mert nagyapjától, apjától, az egész környező világtól azt tanulta: a férfi még akkor is vívja ki, őrizze meg önállóságát, ha azzal élete páiját megkeseríti. Azonkívül tisztában volt azzal, hogy neki, a rangban közvetlenül apja után következő férfiembernek, teljes erejével, tudásával ki kell vennie részét abból a szerteágazó tevékenységből, amely az egész család talpraállását szolgálja. Ezen az estén tehát, amikor az asztalnál, bordó mázas csupra fölött, lélegzetével a forralt tej lágy páráját szétzilálva apja bejelentette: Holnap reggel a százados néhány katonájának kíséretében a téli szálláshelyre lovagolunk, öntudatosan kihúzta magát. A deszkavágó telep új tulajdonosa, a görbe Béla szerint, folytatta György, ott már javában zajlik a szénégetés. János nem állta meg szó nélkül: Tőlünk..., kik mennek? Asztalfőn, apjával szemben ült. Kérdése nem sikeredett egészen férfiasra; a gyermekes durcásság éretlen követelőzéssel keveredett benne, ezért önkéntelenül lesütötte szemét, zavartan pislogott, de nem állhatta meg, hogy másodpercek múlva apja arcát (ha lopiban is) ne fürkéssze. Apja arca nyugodtnak, megfontoltnak látszott, de szeme alja (a tűzhely ugráló, csalóka világánál) mintha megduzzadt, feltáskásodott volna. 602
