Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 6. szám - Monoszlóy Dezső: Fifike (novella)
csak Jézusban, én hívő vagyok. A mama lehetett volna apáca, de ő gyerekeket szült, így nem lehetett. A testvéreiddel milyen viszonyban vagy? Az egyik elment vadászni, a másik meglátta, a harmadik meglőtte, a negyedik hazavitte, megsütötte, kerekecske gombocska, erre szalad a nyulacska... Ne, Fifike, ne, én csiklandós vagyok. Én is, de ez csak játék. Nem ismeri? A valóságban úgyis csak három testvérem van, én vagyok a legkisebb. Sokkal fiatalabb vagyok náluk. Ez jó is, meg rossz is. Amíg egész kicsi voltam, nagyon jó volt. Én ugyan árulkodtam rájuk, de ők nem haragudtak rám. Most fordítva van. Ők árulkodnak, a legidősebb bátyám állandóan a fejét dörzsöli, süsü, mutogat rám, és vérbeborul a szeme. Fifikének tovább mozog a szája, de már nem lehet hallani a hangokat. Ez megnyugtató. A fák még mindig menetelnek, s talán végre elindul az egész erdő. Fifike szavai alighanem nem az álom beszéde. Ahhoz túl folyamatos, és nem kócolják össze idegen személyek, ami inkább valószínűsítené az álmot. Legalább egy halott anya, fronton elesett bajtárs Fifike közelébe lopakodhatna, főleg olyanok, akik nem is ismerhették, mert már jóval a Fifikével való megismerkedés előtt alulról szagolták az ibolyát. Egyikük ölbe is vehetné, ringathatná: tente baba, tente, te vagy valamennyi közül a legkisebbecske. Vagy négyzetgyökvonásból kiszólíthatná a matematikatanárom. Na, Fifike, ebbe kell fogódzni, nem a Jézus lábába. Itt a piros, hol a pirost is játszhatna egy ismeretlen, szakállas törpe a rulettasztal tetején. Mert hogy is írta Nezval az Edisonban? Mily nevetséges is nagy tudósok álma. Az álom nem ilyen egyöntetűen szomorú és nem is ilyen véget nem érő. Ez még az ébrenlét. Az ébrenlét lehet csak ilyen kegyetlen. Az ébrenlét nem hessegetheti el magától, hogy mi van a menetelő fák és egy rácsos kórházi ablak között. Sok év, s még azelőtti évek. Az is, hogy öt évig éltem Fifikével. És még mi? Egy gyűrött szoknya, fölötte körbe-körbe jár egy kis, puha kéz, alighanem azt akarja mondani, látod, már megint kávét darálok, így ni, mert elromlott a villanydaráló. 599