Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 6. szám - Monoszlóy Dezső: Fifike (novella)

szomszédokat, meg a hülye kérdéseket. Na, mennyi a korkülönbség, Fifike? A törlesztéseket is, meg a kölcsönöket. Elsején ugye, mindent be kell fizetni. Van úgy, bogy másodikén, harmadikén is lehetne, de azért mégis jobb elsején. Ha lett volna szappan, ez nem okozott volna gondot, és a mama sem, aki arról panaszkodott, nagy kár, hogy ezt a leányt a világra hoztam. Olyan, mint az antikrisztus. A férjem, mármint a második, az asztalra csapott. Énekeljünk, mama. Azt énekeljük, hogy egy cica, két cica, száz cica! Ismeri? Nem baj, ha nem ismeri, a férjemtől úgysem tanulná meg, neki igen hamis hangja van, pedig énekelni szeret. Ha a cigány húzza, akkor is odaadja a pénzt, ha egy huncut piculája se marad. Őt a naptári napok sem aggasztják. Szombat van, vagy szerda, neki egyre megy. Most már engem sem riasztanak annyira a dátumok. Tudom, menekülni kell, ez a legfontosabb. És azt is tudom, nincsenek ünnepek. Csak egyetlen egy, amikor Jézussal találkozom. Itt nem lehet kilátni az ablakon, de engem nem szed rá senki. Tudom, üresek az utcák. Itt is, meg máshol. Mit szorongat a kezében? Ja, csak ezt a zacskót. Ezt mindig magammal viszem, nehogy váratlanul éljen a támadás. Mi van benne? Csak a legszükségesebb. Ha a szobában hagynám, ellopnák a szobatársak. Ki? Hát például az Ilonka néni, aki folyton angolul beszél. így mondja: hau are jou, még annyit sem tud angolul, mint én. Mert én Amerikában is voltam, abban a parkban is, tudja, ahol olyan veszedelmes éjjel mászkálni. Meg máshol is. A második férjemmel sokat utaztunk. Ő azt tartotta, nagy a világ, el kell igazodni benne. De ő se tudott eligazodni. Hiába dicsekedett, hogy fiatal korában grófnénál inaskodott, meg hogy több egyetemen tanított, pedig amúgy nem voltak iskolái.

Imi is igen gyatrán írt, én irkáltam helyette a képeslapokat. Amama néha megjátszotta, hogy szereti, pedig csak szerelmes volt bele. Az idősebb nőkkel jól tudott bánni, a fenekükbe is belecsípett. Az enyimbe nem, én ha lefeküdtem neki, csak a fejét csóválta: olyan öreg a tested, mintha a saját nagyanyád lennél. Hogy-hogy öreg, nincs rajta egy ránc sem, az én testem simoros. Ő csak legyintett: Nem ezen múlik. Arra biztatott, többet játsszak magammal, akkor talán jobban kinyílok, meg tréningben is maradok, de én ráuntam, hogy a lábam között keressem a szőrös oroszlánt. Abba is bele lehet fáradni, nem igaz? Jobb aludni, meg gondolkodni. Én nagyon szeretek filozofálni. Azzal a másik idősebb férfivel gyakran filozofáltunk. De nem feküdtünk le egymással, ő úgy látszik, nem akarta. Bár különben szeretett, csak igen haragudott rám. Egyszerre csinálta? Egyszerre. Mert nekem az az idegen nyelv tanulása is nehezen ment. Meg a felelősség, meg a sok adósság. így azután néha össze voltam keveredve. Ö meg azt szerette volna, ha mindig tudom, hány óra van, meg hányadika. Húzd ki magad, mondta, mit lógatod a fejed? Csak nem az elveszett szerencsédet keresed a járda kövén? így mondta, a járda kövén... ez olyan furcsán hangzott. A járdának nincs is mindig köve, vagy van? Hiába hajtogattam neki, hogy olyan rosszak az emberek, majd megjavulnak, mondta. Akkor még Jézus nem magyarázta meg nekem, legfontosabb a szeretet. Azért voltam azzal az idősebb férfivel is ilyen értetlen. Mert a szeretet az mindent megold. De néha fáj is. A szeretet az jó. A szeretet a béke. Vannak, akik erről másképp vélekednek. Azokat meg kell téríteni. Hirdetni kell szóval, teli szájjal, menekülés közben is, hátha megállíthatók a seregek. Miért nem lettél apáca, Fifike? Az apácák vallásosak. Az más. Ők a szentekben is hisznek. Én

598