Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Lőrinczy Huba: Indulóban a saját sors elé, avagy számadás az exodusról (Márai Sándor: Föld, Föld!...) (kritika)
A Föld, Föld!... anyagában benne lappang egy Huxley-, még inkább Orwell-féle riasztó vízióregény, egy negatív utópia lehetősége is, Márait viszont - érthetően - nem vonzza az efféle megoldás. Ő is a világ, a történelem rettenetes elfajzásáról ír, de célja nem az absztrahálás, hanem épp a konkretizáló számvetés, noha ő is egy ijesztő társadalmi modell, egy totalitárius berendezkedés titkaira kíváncsi, művét nem a fantasztikum irányába tolja el, hanem a valóság, a tények sűrűjébe ragasztja. A Föld, Föld!... egyéni élmények garmadáját mozgósító, önéletrajzi elemekkel beszőtt, néhol dokumentumokra támaszkodó, másszor regényszerű betéteket tartalmazó memoár, olyan könyv tehát, amely egyszerre vállalja és érvényesíti a belüliét szükségszerű elfogultságát s a kívüliét távolságtartó attitűdjét, amely az óhatatlan szubjektivitást elemző objektivitással hűti és fegyelmezi (miközben az objektivitást izzó szubjektivitással fűti, ösztökéli), amely úgy személyes mindvégig, hogy tárgyilagos és hiteles is akar és tud lenni. S az egymást inkább kizárni, mintsem föltételezni látszó szélsőségek ilyetén szimbiózisából kitűnő, nagy művészi erejű, bár mélységesen elszomorító emlékirat született. Öntörvényű, téveszthetetlenül egyedi, mégsem előzménytelen mű a Föld, Föld!... Az Egy polgár vallomásainak folytatását pillantja meg benne Szegedy-Maszák Mihály monográfiája (Márai Sándor. Bp., 1991. 86.), ámde összefüggése az 1944—1948 közt vezetett Naplókkal, valamint az Európa elrablása című, 1947-ben publikált útirajzzal még nyilvánvalóbb. Ez utóbbi két munka a Föld, Föld!... előfutára, forrása, „nyersanyagszállítója”, elannyira, hogy a tüzetes szövegszembesítés, a megfelelések és az eltérések számbavétele semmiképp sem lenne gyümölcstelen vállalkozás. Érjük be itt azzal, hogy a memoár mintegy summázatát adja az Európa elrablásában foglaltaknak (209—240.), s Márai leleményéből futja arra is, hogy kései, réveteg és nosztalgikus appendixet „csatoljon” az Egy polgár vallomásainak egyik párizsi fejezetéhez (vö.: Egy polgár vallomásai. Bp., 1990. 319-323., illetve: Föld, Föld!...: 225-231.), konstatáljuk továbbá, hogy az emlékirat számos részlete a diáriumok följegyzéseiből táplálkozik. Csupán három példával élvén: az 1945-ös év egynémely, szűkszavú emlékeztetőiből nő ki a memoár terjedelmes s roppant szuggesztív beszámolója az író leányfalusi házát elözönlő „szovjet” különítmény meghökkentő viselkedéséről s mentalitásáról (vö.: Napló 1945-1957. Bp., 1990. 8-10. - Föld, Föld!...: 57-87.), mindkét mű kényszerű, ám az adott helyzetben nagyon is tanulságos olvasmányként hivatkozik Spenglerre (7., illetőleg: 33., 79-82.), s mindkettőben feltűnik a „Moszkvából hazatért öreg magyar” poéta - kétséget kizáróan Balázs Béla -, kivel Márai izgalmas, bár végső soron meddő párbeszédbe bonyolódott az irodalom szabadságáról s „... az ember államosításáénak tűrhetetlen voltáról (19. — 186-193.) - hosszan folytathatnék. Nyomozván a diáriumok és az emlékirat megannyi összefüggése után, viszont nemcsak az derül ki, hogy az átemelt részletek, epizódok rendre kidolgozottabbak, „terebélyesebbek” az utóbbi lapjain (a műfaj s a megírás körülményeinek eltérése magától értetődő magyarázatot ád erre), hanem az is, hogy a naplóbejegyzések és a Föld, Föld!... különbségei legalább oly jelentékenyek, mint a megfelelések. A megrabolt s a „felszabadulásban” ezért tüstént csalatkozó rabbi fölöttébb jellemző esete (Napló 1945-1957. 7.) például nem került be a memoárba (a mellőzött, kihagyásra ítélt momentumokat is sokáig számlálhatnék még), s ennek fordítottjaként: az emlékirat megörökítette számtalan történésnek nincs semminő nyoma, fedezete a (báriumokban. S jelzi ez: túl a műfajból, a terjedelemből, az alkotás körülményeiből adódó - mondhatni: természetes — különbségeken, munkál a Föld, Föld!...-ben egy olyan erő is, amelyre feltétlenül ügyelnünk kell - a tényekkel szuverén módra gazdálkodó, a Naplók és az Európa elrablása kínálta forrásanyagot átszabó, felülbíráló, kiegészítő művészi fantázia avagy írói emlékezet. Ez a legfőbb alakítója, leginkább jellegadó összetevője a memoár világának, lenyűgöző múltvíziójának, ennek energiája szervezi a könyv objektíve (netán csak szubjektíve) hiteles faktumait érvényes műegésszé, vérbeli szépirodalommá. Tüneményes teljesítmény a Föld, Föld!..., az átlényegítés, az észrevétlen színeváltozás diadala. Tényei körül holdudvar dereng, látszólag magánérdekű eseményei mögé folyvást históriai távlat vetül, úgy 558
