Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Vékony Gábor: A halomi honfoglalás kori tegezfelirat (tanulmány)

m. 58., etc), de sajátos módon megint csak a székely cíjeléhez látszik közelebbállónak (Németh Gy.: A magyar rovásírás i. m. VI. mell). Megjegyzem, hogy a halomi d alakja leginkább Kájoni régi ábécéjének d betűjéhez hasonlít (uo. 2. ábra). Ennek pedig bizonyos okok miatt legalább XV. századi gyökerei vannak. Az mindenesetre feltűnő, hogy a halomi felirat jelei a székely rovásírással való szoros kapcsolatról árulkodnak. Utóbbi kialakulását régebben a X. század vége-XII. század vége közötti időre tettem (Vékony G.: i. m. 23), ehhez most annyit tehetek hozzá, hogy a halomi felirat ennek az alakulásnak az egyik hiányzó láncszeme. Amelyet érdekes módon ugyanaz a belső-ázsiai türk kapcsolat jellemez (g1), ami a székely rovásírásnál is megfigyelhető - gondoljunk a székely s jelére.

Különös újdonsága a halomi feliratnak, hogy a veláris zöngés zárhangot és réshangot más-más jellel rögzíti. Eddig az ilyen betűvariációkat a türk rovásírás tanúsága alapján a palatális és a veláris sor megkülönböztetésére tett kezdeményezésként magyaráztam (Vékony G.: i. m. 29), azonban a kazáriai rovásírásban ilyen különbségtételek éppen olyan esetekben fordulnak elő, amikor ugyanannak a hangnak rés- illetve zárhangú változatával is számolhatunk. A halomi felirat miatt ezeket az eseteket újra kell vizsgálni, bár félő, hogy emlékeink csekély volta ebben az esetben nem tesz lehetővé határozott állásfoglalást.

Azt talán nem kell külön hangsúlyoznunk, hogy a halomi szövegnek semmi köze a csuvashoz, illetve a csuvasos típusú régibb nyelvekhez, a bolgár—török idiómákhoz. A szöveg világosan köztörök, s még akkor sem lehetne csuvasosnak magyarázni, ha helyesírási archaizálást tennénk fel. X. századi adataink - az Árpád-háziak nevére gondolnék egyebek mellett - eléggé világosan egy, a honfoglalók, illetve társult népeik által beszélt köztörök idióma meglétéről tanúskodtak eddig is. Ne feledjük, hogy a halomi temető éppen az Árpádok egyik X. századi központja közvetlen szomszédságában van, mint erre Dienes I. is utal. Éppen ezért nem különösebben szerencsés az a mind határozottabban képviselt elmélet, amely a honfoglalók csuvasos kapcsolatait túlhangsúlyozza, olyannyira, hogy még a kazárokból is - egyébként a nyelvi adatok vallomása ellenére - csuvasos nyelvű törököket csinál. E tétel egyébként is ellentmondásban van azzal, hogy régibb török jövevényszavaink között igen jelentős az ún. oguz- kipcsak elemek száma (Ligeti L.: MTörKapcs. 89. kk). A bolgár-törököt beszélő népcsoportok a IX—X. századra az európai sztyepövezet peremterületeire szorultak (volgai, dunai bolgárok, Kaukázus és a Kárpát-medence), így különösebben nagy hatásuk egy IX. századi sztyeppéi népre (ezek voltak a honfoglalók) nem lehetett.

A halomi köztörök felirat egy mágikus szöveget rögzít, ennek feladata a fegyver hatásos működésének biztosítása. Hasonló jellegű feliratos szöveget máshonnan is ismerünk (Vékony G.: i. m. 91-2, 107), s ilyen jellegű szövegek sorát lehetne itt idézni. Csak érdekességként említem egy kazáriai íjmerevítő csontlemez szövegének egyik részét: „... házat, gazdagságot nyilazz nekünk”. Éppen ezért az is bizonyosra vehető, hogy az TM ,tíz’ számnév itt nem konkrét számként szerepel, hanem egyszerűen ,sok’ jelentéssel vagy éppen a soknál is többet jelent. Honfoglaló temetőinkben eddig nyolc nyílnál (vagyis nyflcsúcsnál) több nem került elő, azaz, a temetésnél kilőttel együtt sem adtak tizet senkinek. A halomi tegez gazdája így számtalan nyíl birtokosaként győzhette le, alázhatta meg ellenségeit, legalábbis ezt kísérelte biztosítani a varázsszöveg.

Végül néhány általánosabb megjegyzés. A halomi felirat elemzése világosan bizonyítja, hogy — ha botladozva is — haladunk előre a kelet-európai és kárpát-medencei rovásfeliratok egyre biztosabb értelmezése felé. A botladozás oka érthető: ebből a régi írásbeliségből alighanem még egy százalékot sem ismerünk, nincs egy teljes, standard ábécénk, amelynek birtokában meg tudnánk ítélni a jelváltozatokat, így elég gyakran tévedhetünk is. A jelenlegi helyzetet olyanként képzelhetjük el, mintha az európai latin írásbeliségből a IV. századi unciális, a IV—VII. századi rustica, a VII-VIII. századi félunciális, valamint a meroving írás és a karoling minuscula egy-két emléke maradt

545