Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 5. szám - Ágh István: Könyörögj érettünk (regényrészlet)

mondta, fölvette egy szán, persze nem hittem el, inkább azt mondtam, burokban születtél, dehogy burokban, aki szerelmes, az mindig szerencsés, mondta. Akkor még nem gyanakodtam, hogy azok a hirtelen érkezések a féltékenység miatt voltak. Most megírom az igazat, csak nekem higgy! Anyádból a gyűlölet beszél. Előre bocsátom, nem haragszom anyádra, de ha legalább egyszer meghallgatott volna, talán elhinné, nem vagyok gyilkos kurva. Az pedig úgy volt, hogy Hárs doktor, a főnököm, bejön a tanácsadó szobába, és elkezd az elnök lányáról beszélni, mennyire egyedül van, senki se szereti a tantestületben, barátnő kellene neki, én értek az emberek nyelvén, ha nem is lennék a barátnője, látogassam meg néha, nagyon művelt, a férje keletnémet, de nem engedik, vagy nem akar Magyarországon élni, az elnök lánya pedig nem szereti az ottani kosztot és egyáltalán, szóval igen egyedül él, és ne lepődjek meg, ha meghív az elnök. Egyik délben kopogtat, Védőnő elvársnő, hol szokott ebédelni? Mondtam, hozok hazulról. Mit szólna, ha most meghívnám? Nem kérettem magamat, megköszöntem és beültem a kocsijába, út közben arról beszélt, hogy ő Kádár Jánossal rokonságban van, mert Kádár elvtárs egy Vas megyei gazdalegény törvénytelen fia, és apja bátyja éppen akkor katonáskodott Fiumében. Ha ismernéd a kertvárost, te is megjegyeznéd magadnak az elnökék villáját, addig nem voltam benne, mert én csak tanácsadásra járok a kismamákhoz, hogyan szoptassanak, fürösszenek meg minden, és az elnök lánya addig még nem volt terhes. Mikor az elvtárs bemutatott, eltűnt arcáról a kedvesség, talán azért, mert szégyelte, milyen csúnya a lánya, ő meg jóképű, derék férfi, sportosan öltözködik, éppen piros ballondzseki volt rajta, és valami nyugati márkájú kocsija van, acélkék, áramvonalas, nem olyan, mint Hárs doktoré, a Trabant. Az elnök lánya kancsal és lapátfogú, hálásan mosolygott, de vigyorgóvá torzították a fogai, és a kancsal szeme, mintha fönn akadt volna. Szokott-e aperitifet? - kérdezte az elnök, dehogy szoktam, és házibort? Itt termett hátul a kertben, nem kértem azt se, erre mogorván azzal folytatta, van hideg almaié is. Cseresznyelevest tálalt föl a cigány cselédlány, akadozott a beszélgetés, a tanárnő magyar szakkört vezet, majd egyszer menjek el az iskolába, mert a gyerekek aranyosan szavalnak. A férjéről nem szólt, nem is kérdeztem, ettük a natúrszeletet petrezselymes újkrumplival, utána francia- krémes, kávé. A feleség olyan volt, mint egy vénasszony, az ura korához képest fiatal dendi, méregetett, éreztem rajta, nem is a lányához kellek, hanem neki, ami ki is derült azon az átkozott napon, a Tünde tanárnő nevenapján.

Nem szaporítom a szót, hogy ott volt a járás krémje, pá! köszöntek egymásnak a feleségek, aztán férjeik jól berúgtak a kártyázás alatt, vadásztörténeteket meséltek, kitalált és valódi szeretőikkel ugratták egymást távol az asszonyoktól, akik külön húzódtak, egymás szavába vágva mondták, ki vett új bútort, az áruház vezetője milyen szép ruhát rakott félre nekik, és azok a szegény férfiak mennyit dolgoznak. Mi meg ott maradtunk ketten az ebédlő- asztalnál a Tündével, és nem volt mit beszélni. Egyszercsak odajött az elnök, megmutatná a házat, a kertet, érdekel-e? Köszönöm, érdekel, de inkább levegőzni akartam, kiszellőztetni magamból a füstöt, szóval jólesett a csend, mert az asszonyoknak is kiabálni kellett hahotázó, asztalcsapkodó férjeik miatt. Ha valamelyikhez jó lapok kerültek, fölbődült, trágár nótába kezdett. A feleségek ezt megszokhatták, és mintha ott se lettem volna. Észrevette az elnök, de nemcsak ezért hívott ki. Szép a házuk, dicsértem, belekerülhetett két millióba.

506