Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 5. szám - Ágh István: Könyörögj érettünk (regényrészlet)
keserves ugatással válaszolt nekik, a komondorok hatalmasakat vakkantot- tak, tutoltak öblösen, még akkor is, mikor a kanok csalódottan abbahagyták a csaholást, mert ott maradt ez az idegen rokon, ez a kis alattomos pimasz remegve zsugorodott a sarokban, mint odadobott prém, szemei üvegessé merevedtek, bicegtette, tologatta orra hegyét. - Jua van, na! Egyié az anyaád picsaáját! Ennem csibe, azt szeretniem ien laátnyi. Ijjent mieg a Haszonics Feri baátyaám kartaárs se eszik, te meg nem eszüő? - Kityöri ezentúl nemcsak a főnök lovát abrakolta, az önkéntes éjjeliőrködés mellett a rókát is gondozta hozzá illő szorgalommal. - Egyie Vörös! - mert a gazda elnevezte Vörösnek, talán zászlaja iránti vonzalomból. - Mier nem eszüö, a rosseb az anyaádat! - Akkor ugrott a húsra, mikor az ember elment, s megnyugodtak a komondorok, akik annyira megunták az utálkozást, mintha már nem is lenne, közönyösen sétálgattak, mint régen, subájukba takarózva ledőltek szundítani, nyögtek, hortyogtak, s a róka együtt szundikált velük, és vékonyabban hortyogott. Aztán elmúlt a párzás ideje, a szabad nőstényeket is elhagyták a kanok. Ibolyamirigye sem működött fölöslegesen, csak undorító bűz maradt, egyedül Kityöri ment hozzá közel, s hazavitte szagát, mint a hullaszállítók. - len észtét nem csinyaállom. Mieg a Terusunk is aszonta, hobbüdös vagyok mind a dög, pedig a Terus az asztaán büdös. - Haszonics eszébe jutott, hogy valami szagtalanítót használnak a nyári temetéskor, beszerezte, belerakta négy konzervdobozba, s a ketrec fölső sarkába köttette Kityörivel, mert ő a közelébe se ment, mit szólnának vendégei? Vörös magára maradt végképp, búskomoran lapított. - Emmegdöglik, Feri baátyaám. Eddig mieg csak evett, mer nem vuat ott a hús, de mast meg ot van.- Kölyköket kell szerezni! 2. Özvegy Molnár Sándorné Pali fia első otthoni éjszakáján nehezen aludt el. A konyhában feküdtek. Épen maradt szobájuk rendetlen és hideg volt, az almától lépni sem lehetett, az ágyra hányt ruhák alól alig látszottak a takaró virágmintái, a két szekrény között zsírosbödön kéklett, a székekre fektetett botokról kolbászok lógtak, s az almaillat és a kolbász szaga elkeveredett a dohos levegőben, melyet mégis a birsalma uralt. A kályhát ki kellett volna pucolni, benne maradt az egykori lakók, Tompáék, hamuja, csikkek és mindenféle papírlabdacsok. - Jöhettél volna nappal. - Mégis jól esett így együtt, akár a forradalomból érkezett Sanyival ötvenhat decemberében. Most itt a másik szuszog, a félálom pillanatokra elfelejti, melyik. - Sanyikám! - A sóhajtás visszahozta a kiesett emlékezetet. - Palikám! - Már Sanyi sose jön ide, csak a temetőbe gondolhat feléje. - Itthon maradt, azt mondta, alkotószabadságon. Berendezem neki a szobát, hadd alkosson a professzor úr. Nem kell nekem segíteni, megvoltam eddig is. Öt éve nem volt ideje hazajönni. Öt éve? Szentséges Szúz Máriám! Öt éve volt a temetés. Meg kell a sparheldet csináltatni, még azt hinné, cigányputriban alkot egy kormos boszorkánnyal. A kendermagos nem tojik, holnap pörköltet főzök, azt szokta mondani, én csinálom a legjobb tyúkhúslevest. Bizony én! - Gondolatban beszélt, s megijedt, mikor meghallotta a hangját. Hallota Pali is, úgy tett, mintha aludna, horkantott, 504
