Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - SZÍVHANGOK - Jaroslaw Iwaszkiewicz: Gyertyák a járdán (vers)

JAROSLAW IWASZKIEWICZ

Gyertyák a járdán

Lukács György, öreg filozófus, bölcs író, mit kellett megérned, mondd? Szétfutottak mind, kik hallgatták hangod s üres aulákat jár szomorú szemed.

Ily találkozókról álmodtunk vajon, amikor legutóbb egy jót társalogtunk, emlékszel, Thomas Mann, Sartre, „Vörös pajzsok”, hallgattam csendes szód, mintha magam is tanítványod lennék.

Üres előadóterem,

nem beszélsz, hallgatóvá lettél: lőnek és lőnek; borzasztó moraj zeng városod felett - dicsőség és halál moraja az.

O, filozófus barátom, ily napokat értünk, hogy nem gubózhatunk be könyveinkkel, léghullám veri az ajtót, köröm koppint ablakot csendesen, s robban valami az éjszakában,

Hívó kiáltás kell,

ám öreg hangod elakad, nem bírja már,

pedig kiáltani kell: testvérek, magyar testvéreim!

Ok nem hallják, csak hullnak, esnek el.

S a vén lengyel költő megnémult, erővel szemére húzta szemhéjait, gyöngeség könnye, hogy ki ne szökjön; Meggyalázott áldozatok, hallgatás.

És letérdel, valahol egy járdán gyertyát gyújt.

Gyertyát gyújt, hogy égjen

meggyilkolt hallgatóid üdvéért. (bursa)