Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - SZÍVHANGOK - Andrzej Sieroszewski: Lengyel költők az 1956-os magyar felkelésről

állunk a józan ész jól-fontolt határán innen nézzük a tűzvészt halálba bámulunk16

(Fordította: Gömöri György)

Egyes költőknél - ha elvétve is - hangot kap a csüggedés, sőt, a kétségbeesés. A legerőteljesebben fejezi ki ezt Zagórski és Zych, akinél a húszéves fiatalok végrendeletet írnak, a gyilkosok a zászlók árnyékában a büntetlenekkel együtt vonulnak be a történelembe, s a reménység végső óráit éli. A harcoló Budapesten átélt napok megrázó erejű élményét rögzíti Woroszylski Város17 című verse, ahol a költő tanácstalansága összefonódik a korlátozott, mert csupán egyéni segítségnyújtással, s a nehéz, fájdalmas remény szükségességével a vers utolsó strófájában:

Aztán föl. És túlélni mindent.

Hamu lebeg a város felett.

Hinni, és újra hinni itt lent az angyalos, megtákolt eget}6

Valamennyi versben uralkodó érzés a felkelés, majd még inkább a vérbefojtás okozta hatalmas megrázkódtatás. E megrázkódtatás előtérben álló motívumait regisztrálva érdemes felfigyelni két versre: Przybos 1956 Október, és Piechal 1956. X. 23. című költeményeire. Przybos számára Budapesten nem annyira maga a kommunizmus eszméje kompromittálódott fájdalmasan, mint inkább annak kelet-európai megvalósítási módja. Przybos szerint a Téli Palota 1917-es ostromát kísérő zászló rúdjából fakadt „népek lobogói” később „Október századának hatalmas fáján” bontakoztak, de ezt követően kétségbeesve írja ugyanennek az Októbernek zászlójáról:

Budapesti utcák kövén rongy a zászló, cafat, rozsdás őszi levél hull az utolsó elesett merev, nyílt szemére

Október van megint..}9

A költő nosztalgiával szól arról, hogy „a zászló ugyanaz, a színe is az”, mint 1917-ben, jóllehet a mostani szín azé a véré, amit mi, a harcolókkal szolidáris lengyelek „nemzetből nemzetbe ömlesztünk át”.

Még tragikusabb megrázkódtatást él át Piechal, aki drámai feszültséggel kérdi, hogy a szocializmus zászlaját „a vér fonalával és golyók öltéseivel” kell-e összevarrni, hogy „az Eszme és a Haza között / ágyúk és tankok falát kell-e felállítani?” A költő, úgy tetszik, hisz még az „Eszmében” és az emberi beszéd értelmének visszanyerési lehetőségében, bár - sajnos - itt „a lövések és lángok nyelve”20 használatos.

338