Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - EGY '56-OS "HISTÓRIÁS ÉNEK" - Herbert Egon: A sopronkőhidai fegyház balladája (vers)

Mikor lehullt már rengeteg sok bicska És házilag eszkábált számos kés, Felordítottak: — Megálljatok, disznók!

Itt nem lesz többé semmi kitörés!

Most minden saját holmit is ledobni! - A katonákból káromlás fakad - Ruházat! Játék!... Cigaretta!... Gyújtó! Mindennel ki!... Csak puszta ágy marad!- Ne rejtsenek el semmit se a zsákba! Nincs és nem lesz semmi amnesztia! Akinél pedig bármit is találunk,

Az egész zárka a halál fia! És repül minden, minden a világon,

A sok keservesen szerzett darab, Öngyújtó, könyv, ezernyi kedves fénykép, A rabok arcán bánatkönny fakad.

Percek múltával üresek a zárkák Minden értékük mélybe dobva száll,

Ázott verébként ülnek a zsiványok, Mindenük oda - sorsuk vesztésre áll.

Megszűntek a szép szabadságremények, Nincs semmijük és közeleg a tél.

A szétlőtt ablakokon vígan Süvölt rájuk a csontfagyasztó szél.

Az őrség és a katonák serényen Osztozkodnak a rabholmi között, Fényképeken, leveleken taposnak,

Ami csak jó, zsebükbe költözött.

Aztán vidáman bejárják a zárkák Golyótól vásott, jéghideg sorát És akinek a pofája nem tetszik,

Már köpi is a harminckét fogát.