Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - EGY '56-OS "HISTÓRIÁS ÉNEK" - Herbert Egon: A sopronkőhidai fegyház balladája (vers)

- Ó emberek, ha ismerik az istent - Reszket a hang, min érezni, hogy fél - Ó emberek! Mit tettek az urammal? Maguk közt van? - Halott-e már vagy él?- A parancsnokunk - szólt a kasszafúró Közöttünk van és semmi baja sincs!

Az életére zsiványok vigyáznak Mert ő nekünk a legbecsesebb kincs!

Amíg most ö közöttünk ül a zárkán,

Nem érhet minket semmiféle baj!

Beszélhet vele, átadom a kagylót! - Beszélnek már s elhalkul a zsivaj.

Félóránként telefonál az asszony,

Mert félelmében szörnyűeket lát,

Zokogva kér, könyörög a raboknak,

Hogy adják vissza egyetlen urát.

Sír a parancsnok, reszketeg a hangja És minden szépet, minden jót ígér:- Emberek! Én mindent elintézek! Hazamennek! Ne folyjon többé vér!

Feleségem és gyermekeim vannak,

Ilyen időkben mellettük helyem, Engedjenek! - A kagylóban a sírás Fültépő hang - és szól már szüntelen.

Morogva zsong háromezer vadember.- Nekünk is van gyerekünk, van anyánk! Mi lesz velünk? A mi sorsunk az semmi? Főhadnagy úr! Nem gondol senki ránk?

Felordít egy nehéz vagány a ládán:- Ne engedjük! Én azt mondom, hogy nem! Ha most lelép, úgy kinyírnak bennünket, Hogy nem marad életben senkisem!