Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - EGY '56-OS "HISTÓRIÁS ÉNEK" - Herbert Egon: A sopronkőhidai fegyház balladája (vers)

Röhögve járnak új öltözetekben,

Egymásra húztak négy vagy öt ruhát, Más párosok egy bűzös szalmazsákon Szeretkeznek mint felgerjedt kutyák.

Majd lassan-lassan leszállott az alkony, Futkos, mozog a felizgatott nép.

Civil küldöttség verdesi az ajtót,

Bejönnek - s újra változik a kép.

yezérük civil orvos volt a házban És számos rabnak jótevője volt.

Mikor meglátták - felébredt reménnyel Éltették őt, - s ő eképp’ szónokolt:- Ismertek engem kulákok, zsiványok!

Hej - sok betyárnak segítettem én!

Éppen most jöttem vissza Ausztriából, Miénk a szabadság s a jó remény!- Szabad hazába fogtok majd kimenni! Holnap jogászbizottsággal jövök,

Az ad majd írást a szabadulásról,

Ott leszek és az asztalra ütök!- Éljen a doktor, a mi jóbarátunk! - Üvölti sokszáz nagyidős zsivány, Reménnyel telnek a szorongatásban,- így lesz?... Hát persze... persze!... Talán!

Éjfél van már, nem alszik máma senki,

A küldöttség is velük éjjelez.

Telefon berreg az őri szobában,

Egy nő beszél. - Ki lehet vajon ez?

Az őrszobában ember hátán ember.

A parancsnok összeroskadtan ül,

A kasszafúró kapja fel a kagylót,

Egy női hang sír ott kegyetlenül: