Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - EGY '56-OS "HISTÓRIÁS ÉNEK" - Herbert Egon: A sopronkőhidai fegyház balladája (vers)

A börtönkórház létszáma betellett,

A sérült nyög, de csendes már a holt. Raborvosunk remegő kézzel pólyáz S fájdalmában a sebzett felsikolt.

De bent a börtön forr akár a katlan, Mert egybegyűlt az egész rabtömeg S a történteket hisztérikus lázban Vad átkok között most tárgyalja meg.

A kapuk elé torlaszok kerülnek,

Mert támadástól tartani lehet.

Rabok szállj ák meg most az egész házat S csákánnyal állnak zárt ajtók megett.

A parancsnok és tíz remegő őre A visszavert rabok között rekedt.

Az életüknek úgyis vége - vélik,

Mert feléjük pár rab közeledett.

A főhadnagy óriás szerencséje,

Hogy kedvelt volt a börtönházban ő, Különben rég széttépték volna őket,

De így megél - sőt kedveltsége nő, Mert velük volt a nagykapunál ő is, Köztük hasalt mikor a fegyverek Dörögtek és sírt: - Ne lőjetek rájuk!- Ne lőjetek, mert ők is emberek!

És bármily furcsa - ott ül a parancsnok, Körös-körül sok marcona zsivány.

Etetik őt a többi őrrel együtt És nincsen náluk semmiben hiány.

De közben zúg a börtön sok lakója,

Pár hitvány rongy, szemét és csőcselék, Kik míg a többi szabadulni vágyott A raktárakat fosztogatta szét.