Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - EGY '56-OS "HISTÓRIÁS ÉNEK" - Herbert Egon: A sopronkőhidai fegyház balladája (vers)
A parancsnok jön: - Emberek! - kiáltja - A nép kívánja, szabad lesz hazánk! Velünk mi lesz? - ordít egy hang dühödten, Főhadnagy úr, - nem gondol senki ránk? A parancsnok nem szól egy árva szót sem, Zavarban van - hát semmit sem felel, A rabtömeg mintegy varázsütésre Vigyázzban állva himnuszt énekel. Majd végetér az énekadta mámor. Az atmoszféra mint borotvakés, Az elítélt már mérlegel és számol: Ha nem engednek, - legyen kitörés! Alakulnak a haveri csoportok És morgolódva oszladoznak szét, Nehéz őket a zárkába terelni, Elszántak ők, - s az arcuk is sötét. Másnap vasárnap ebédosztás után Parancsnok jött s az ávós tiszt vele. Nagy gyűrűbe fogták körül a kettőt És rajtuk függ a fegyencek szeme. Kavarogva, forr a tébolyult sok ember És felordít egy rőthajú vagány - Főhadnagy úr! - Ne játsszon most a szóval, Ha indulunk, - lőnek-e majd reánk? Egy pisszenés se hangzik most a csendben, Egy helyre néz a számtalan sok szem. A főhadnagy - mert életével játszik, Remegve áll és azt suttogja: - Nem! Az ordítás remegteti a házat, A felelet a szívükbe talált. A rettegő politikai hadnagy A hangzavarban kámforossá vált.
