Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - A KÖZÖS SZABADSÁGÉRT - Jerzy Hofman: Egy grafika keletkezésének története (Szenyán Erzsébet fordítása)

JERZY HOFMAN

Egy grafika keletkezésének története

1956 ősze Lengyelországban is reményeket keltett a társadalmi-politikai megújulással kapcsolatban, s ez tükröződött az újonnan megalakult folyóiratok hasábjain is. Poznanban épp akkoriban jelent meg a Tygodnik Zachodni (Nyugati Hetilap), mely élénken reagált többek között a Visztula partján és a Duna partján játszódó drámai eseményekre poznani írók, publicisták, költők írásaival, hogy csak Piotr Guzyt, Stanislaw Kaminskit vagy Wlodzimierz Odo- jewskit említsük. Állandó rovat volt a politikai szatíra. A Tygodnik Zachodni 3. számában megjelent egy a magyar tragédiára utaló grafika reprodukciója. Hogy az olvasók hogyan fogadták a grafika üzenetét, azt érzékelteti az a tény, hogy a hivatalos közlésen kívül névtelen pótkiadás, másolat terjedt az emberek között. Egy ilyen röplap levágott margóval, aláírás nélkül megtalálható az 1956-os magyar emlékek gyűjteményében is. Ezennel - a Poznani Mickiewicz Egyetemen dolgozó dr. Brendel Jánosnak és a varsói Magyar Nagykövetség kultúrtanácsosának, Kovács Istvánnak szíves érdeklődésén felbuzdulva - az említett röplap szerzője bemutatkozik, s 35 év után szeretné elmondani a grafika keletkezéstörténetét:

1. A harcoló Budapestről az első tudósítások 1956. november 10-e körül jutottak el hozzánk. A Nemzetközi Sajtóklub által terjesztett PRAVDA 314. száma (13977) - a Daily News nyomán - ÁVH-s áldozatokról készült felvételeket közölt ilyen aláírással: „A magyarországi őrjöngő ellenforradalom fehérterrorjának szörnyű képei”.

2. Ha e felvételek látványa ún. vegyes érzelmeket váltott is ki, a lengyel olvasó teljesen egyértelmű reakciójára számíthatott a TASZSZ hazug hangvétele a magyar nép szabadságtörekvéseivel kapcsolatban.

Itt, Poznanban, különösen a júniusi véres csütörtök után, a résztvevők bíróság elé állítása után, a közvélemény érzékeny volt a hazugságra, a rezsim képmutató megnyilvánulásaira. Ha tehát a TASZSZ „Grenelpropagandája” a fehérterror vészharangját kongatja, akkor a publicisztikai riposztnak kell annyira világosnak lennie, hogy kifejezésre juttassa a latin CUI BONO - CUI PRODEST igazságát.

Úgy éreztem, hogy mindezt a talán kissé retorikus Kiért szól a harang? cím fejezi ki.

306