Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Marian Bielicki: A magyar forradalom, 1956 (Tischler János fordítása)
mint a kenyér. Dolgoznunk kell. A harc az harc, az élet az élet. Mi nem hagyhatjuk abba a munkát.- Mi pedig végig sztrájkolni fogunk - kapcsolódik be a beszélgetésbe a másik, a rádiókészülékek gyárának munkása. - Mit jelent az, hogy végig? - kérdezem. Amaz elmagyarázza: sztrájkot hirdettek a szovjet csapatok kivonásáig. Kik hirdették meg? - azt nem tudja, de a sztrájkot jogosnak véli.- Magunkat akarjuk kormányozni.- A csapatok kivonása, még ha megegyeznek is, egész sokáig tarthat. Lehet egy hónap, lehet kettő - avatkozik be a harmadik, aki engem megszólított.- Na és akkor mi van, sztrájkolni fogunk - mondja hevesen a munkás.- Ostobaság - tör ki a villanyszerelő. - Az ilyen sztrájk romba dönt, adják csak beleegyezésüket a szovjet csapatok a kivonulásba, és akkor a munka felvételére lehet gondolni. Vita tör ki közöttük. A leves kihűl. Végre lefordítják nekem a vita eredményét. A rádiógyári beleegyezett, hogy a munkát fel kell venni, ha a szovjet csapatok kivonulnak Budapestről. Ez pedig nagyon valószínű. Már tegnap este, néhány külvárosi kerületből kivonták a szovjet csapatokat a városon túlra. A belvárosban is kevesebb van belőlük. Állítólag a kormány tárgyalásokat folytat. Kijövünk a büféből. A villanyszerelő és a németül beszélő harmadik, együtt jönnek velem a Lenin körúton. Egyszer-egyszer megcsikordul talpunk alatt az üveg. Egy üzlet kitört kirakatai előtt tűzvész nyomai. Elhamvadt papírok. Itt nem kell semmit magyarázni. Néhány nappal ezelőtt a kirakatban még színes borítójú könyvek voltak kipakolva. A vöröslő halom füstöl, a járókelők lábai alatt hamuvá szóródnak szét a könyvek oldalai. A kapuban három fiatal fiú. Egyikük felém indul, amikor a halomból egy félig elszenesedett lapot húzok ki.- Kár a könyvekért - mondom halkan lengyelül. A fiatal fiú összeráncolja homlokát, figyelmesen néz.- Cseh?- Nem, lengyel. Hosszabb pillanatig szótlanul állunk. A másik kettő szintén kijön a kapuból. Ez az első csehül mondja:- Elégették a könyveket...- Ez szörnyű - válaszolom. - Jó emberek nem égetnek könyveket. A fiú fölemeli a fejét:- Jó emberek nem ölnek meg más embert...- Azok, akik ezeket a könyveket írták, nem a halálra, hanem az életre gondoltak - a szavak nehezen hagyják el a számat.- De azok, akik nálunk ezeket a könyveket propagálták, megölték a gondolatainkat, nem adták ki a mi íróink könyveit. Önöknél, Lengyelországban másképp volt, de nálunk Magyarországon... - legyint. Állunk a könyvekben leírt, elátkozott emberi gondolat tűzrakása fölött. A fiú homlokába húzza sportsapkáját. 300
