Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
A beszélgetésben mindenki részt vesz: közgazdász fia, Anna lánya, a felesége. Mindannyian régi kommunisták. Valamennyien látták azokat a hibákat, amelyek a zsákutcába vezették az eddigi, demagóg módon szocializmusnak nevezett rendszert. Elölről kell kezdeni. Nem olyan módon elölről, mint a kapitalizmust megdöntő 1945-ös forradalom után. Nagymérvű bizalmatlanság és kiábrándultság halmozódott fel, ezért ez az „elölről” rettentően nehéz. Nem szabad, hogy az új pártot ez megrémítse és elcsüggessze. Az utóbbi évek összes szörnyű, lényegében a kommunizmus ellen irányuló eseményeinek természetes következménye ez Magyarországon. A kommunisták pártjának elölről kell kezdenie, súlyos és nehéz körülmények között. Itt van még a legfontosabb aktuális kérdés, a nemzet igazi szabadságának és szuverenitásának kérdése. Ezt hosszasan fejtegeti Lukács elvtárs. Beszélgetünk még az ország gazdaságpolitikájában okozott torzulásokról, és ezek helyrehozatalának szükségességéről. Sajnos ezért mint mindig, a nemzet fog fizetni. Már későre jár, amikor elbúcsúzunk, felírjuk a telefonszámot, és megbeszéljük a kapcsolattartást. Annával és főijével együtt egy hatalmas csomagot viszünk magunkkal, amelyet Lukács elvtárs felesége csomagolt az újonnan alakult Magyar Ifjúság szerkesztőgárdájának. Éppen most telefonáltak a forradalmi bizottságtól, hogy a fiúk szörnyen éhesek. Mint látható, Lukács elvtárshoz az ifjú forradalmárok nemcsak ideológiai kérdésekben fordulnak. Kétszeresen is a halottakra emlékezünk Ismét a sötét utcák a lidércnyomásszerűen világító lámpákkal. Egy katonai autó áll meg, s visz el bennünket. Megint az érdeklődésteljes, szívélyes pillantások, amikor Anna elmondja, hogy lengyelek vagyunk. A nagykiterjedésű Budapesten ezekben a napokban az „utazgatásnak” ez a „rendhagyó” módja nagyon elterjedt, és mi rendszeresen kihasználtuk ezt. A szerkesztőségbe visszatérve barátaim megmutatják nekem az újság új címlapját. „Látod, ismét megjelenünk. A Magyar Ifjúság elsősorban a munkásfiatalsághoz szóló újság lesz, mivel az egyetemi forradalmi bizottság már kiad egy újságot a fiatal értelmiség számára.” Késő este, a Dudás-felkelők által nekünk adott autón, és az ő fegyveres védelmük alatt indulunk vissza szállásunkra. Csönd van, sötét komorság borít be mindent. Csaknem az összes ablakban gyertyák elmosódott lángjai lobognak. Csak most döbbenek rá, hogy Halottak Napjának vigíliája van. Budapest kétszeresen üli meg a halottak ünnepét. Lakosainak ezrei búcsúztak el ezekben a napokban az élettől. Az autó lassan megy, 20 km/h sebességgel, a mától kötelező előírásnak megfelelően. Bizonyos időközönként a nemzetőrség tagjai megállítanak, és igazoltatnak bennünket. További beszélgetések November elseje teljes délelőttjét a városban töltöm, később pedig a partizánosztagban a távíró mellett, ahonnan jelentést próbálok küldeni. A távíró 274