Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
győzött meg arról a legjobban, hogyan szolgálhatnak egyazon propagandaeszközök két különböző célt. A gyűlölet gyökere Nem sikerült olyan, a nemzet és a forradalom oldalán álló emberrel beszélgetnem, akit ne fűtött volna a ^gyűlölet az AVH iránt. Első magyarországi tudósításomban írtam, hogy az AVH szervezetének nem volt lengyel megfelelője. Itt már nem a belbiztonsági egységek szerkezetéről van szó, hanem arról a mással össze nem vethető szerepről, amelyet az AVH játszott a terrorban Rákosi idején, sőt az ő távozása után is. Nem beszélek most a gépiesített kínzások pincéiről, és más tömeges szörnyűségről, amelyeket a hamisan értelmezett proletárdiktatúra nevében követtek el. Az AVH tevékenységének széles hatásköre a fontos. Néhány megyében az AVH-val együttműködő személyek listáján a felnőtt férfiak 30 százaléka szerepelt. Gyanúsnak érezte magát viszont mindenki, mind az igazságos és bátor, mind a nyugodt és félrevonult, az okos és gondolkodó emberek. Csak az, aki megdöbbentő elbeszélések tucatjait hallgatta meg a sötét magyar éjszaka időszakából, érti meg, milyen találóak a nagy magyar költő, József Attila jóval korábban írt sorai: „... Számon tarthatják, mit telefonoztam s mikor, miért, kinek. Aktákba írják, miről álmodoztam s azt is, ki érti meg. És nem sejthetem, mikor lesz elég ok előkotorni azt a kartotékot, mely jogom sérti meg.” A hosszú éveken keresztül tartó rettegésnek valamikor a düh vulkánerejével kellett kitörnie. Az AVH iránti gyűlöletet teljesen elmélyítette funkcionáriusainak rendkívüli kiváltságai, akik a nemzetben nagy, előkelő kasztot alkottak. A lengyel újságírók megnézték az AVH tagjainak fizetési listáit. A nevek mellett ilyen számok szerepeltek: 10,12, 13 ezer forint. Mindez akkor, amikor egy munkás átlagosan 1000 forint körül keresett havonta. A forradalom fegyveres erői nemcsak elítélték az önbíráskodást, hanem az első pillanattól fogva aktívan szembeszálltak vele. A felkelők és a nemzetőrök életük kockáztatásával ragadták ki az ÖTjöngő tömeg kezei közül az ávósokat, fegyverrel védelmezték őket, a levegőbe lőttek - azért, hogy nyugalomban elszállítsák őket a forradalmi börtönbe. Egyetemisták mesélték el nekem, akik telefonügyeletet tartottak forradalmi bizottságukban, hogyan telefonáltak hozzájuk ávós csoportok. Megadták címeiket és könyörögtek: „gyertek és tartóztassatok le minket, ellenkező esetben a tömeg megelőz titeket és akkor végünk.” Autókat és fegyveres felkelők csoportjait küldték értük. Tanúja voltam annak, hogy egy lincselésről értesülvén az egyik partizánegység parancsnoka parancsot adott az ügy azonnali kivizsgálására, és a bűnösök felkutatására. 264
