Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
Az önbíráskodásokon rövid idő alatt úrrá lettek, azok alig több mint egy napig tartottak. A forradalom szerencsésen megfékezte ezeket a rémtetteket, és katonáinak magatartásával kezdte letörölni a jó hírnevén esett foltot. (Sztandar Mlodych 1956. XI. 27. [K.] 3. o.) IV. DUDÁS ÉS OSZTAGA Valahol az Andrássy utat keresztező utcákból elszórt lövéseket hallani. A sűrűsödő alkonyat elmossa a fák körvonalait, és a leszaggatott, az úttest felett lógó vezetékeket. Futok a füvön, a csúf őszi esős időben teljesen szétázott faleveleken csúszkálva. Magányos vállalkozásomra minden más lehetőség hiánya kényszerít. Varsóval szinte lehetetlen telefonösszeköttetést teremteni. Eddigi budapesti tudósításaimat a Szabad Nép épületében lévő szerkesztőségi távírón keresztül adtam. A kora délelőtti órákban elterjedt a városban a hír, hogy a Szabad Nép épületét nagylétszámú felkelő-csoport kerítette hatalmába, akik fasiszták és huligánok, és megtiltották az újság további megjelentetését. Nappal a nagy- követségtől kölcsönzött gépkocsival megpróbáltunk eljutni oda. A Nemzeti Színház közelében a tömeg körülfogta a lengyel zászlós autót és győzködött minket: „forduljatok vissza, mert a sarkon túl lövöldözés van”. Akkor ugrott be a kocsiba a Szabad Néptől visszatérő Marian [Marian Bielicki - T. J.]. Nagyon ideges volt, s végül ő döntötte el kirándulásunk sorsát: „valóban felesleges furakodni”. Visszatértünk. A Szabad Nép székházában Miután hiába vártam telefonra a nagykövetségen, eldöntöttem, mindenáron eljutok a távíróhoz. Fasiszták - nem fasiszták, ez majd kiderül a helyszínen, talán megengedik, hogy összeköttetést teremtsek Varsóval. Végre szerencsésen célhoz értem. A Szabad Ifjúság szerkesztőségébe vezető oldalbejárat előtt, a sötétből két őr ugrott ki: egy idősebb vattakabátban, a másik fiatal kiskatona. Csaknem egyidejűleg záiják el fegyvereikkel az utat előttem. „Lengyel újságíró?” Hangjukban csodálkozás. Segítségül hívják az elbari- kádozott portásfülkéből az idős portást. Az öreg emlékszik rám. Nemrégen, - jóllehet, úgy tűnik: évszázadokkal korábban - tanította meg nekem a Szabad Ifjúság név számomra nehéz helyes kiejtését. Az őrök érdeklődéssel és tisztelettel nézegetik útlevelemet. Az ifjúsági napilap szerkesztőségében kérdések özönét zúdítják rám azok, akiket a ma délelőtti események az épületben értek: „hogyan jutottál el hozzánk?, hogy engedtek be?” Majd sietősen tájékoztatnak: „tudod, a Szabad Nép már megszűnt létezni. Az épület elfoglalása után azonnal a szerkesztőségbe mentek, és követelték az újság nevének és jellegének megváltoztatását. Kijelentették, az a nemzet véleménye, hogy a Szabad Nép rosszul szolgálja a forradalmat. Akkor az újságírók elhagyták az épületet. Állítólag maradtak ott egyesek és forradalmi újságot fognak kiadni. Minket biztosítottak, bizalommal viseltetnek irántunk, a Szabad Ifjúság már régóta a demokratizálás szolgálatában áll. Sőt, támogatást 265
