Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
tömegen, igyekezve megtudni valamit az emberektől, akik ezt a megdöbbentő látványt a gyűlölet teljes megelégedésével nézik. „Hogy-hogy kicsodák ők — mondja egy hölgy ezek ávósok civilbe öltözve, az emberekre lőttek.”- Mit csinálnak velük?- Agyonlövik őket. Időközben az autó éles csikorgással tovább indul. A benne ülő felfegyverzett fiúk és egy lány integetésképpen fegyvereiket a magasba tartják. A lerángatott férfiak összegörnyedtek és sápadtak, igyekeznek magukat összehúzni a becsmérlések özöne alatt, amelyekkel a tömeg illeti őket. Ezen a 29-ről 30-ra virradó éjszakán a szovjet tankok elhagyták Budapestet. Már tegnap reggeltől az ÁVH felfegyverzett és gyakran átöltöztetett csoportjai lőttek az emberekre a város néhány pontján. A dühöngő, végsőkig felbőszített tömeg felszámolta az ávós ellenállási pontokat, minden alkalommal óriási veszteségeket szenvedve. Láttam, ahogy a „New York” Kávéháznál lezajlott csata után agyonlőtték az onnan kiráncigált ávósokat. Más helyen néhány felakasztottat láttam. 9 fős lengyel újságíró csoportunkból ketten tanúi voltak a budapesti pártbizottság épületéért folytatott sokórás csatának, és látták, ahogy az épületből az ott elrejtőzött ávósok a tömeget lövik. Az épület elfoglalása után az onnan kihurcolt ávós katonákat lábuknál fogva felakasztották, vagy egyszerűen darabokra tépték. Ilyen esetekben kommunisták is haltak meg? Két ilyen esetet ismerek. Mindkettő szörnyű tévedés volt. Az egyik a budapesti pártbizottság másodtitkárának, egy tiszteletre méltó embernek halála, aki a Rákosi-féle terror idején sok évet töltött börtönben. A pártházban tartózkodott, amelybe az ÁVH fészkelte be magát. Azután, amikor az épületet elfoglalták, az őrjöngő tömegben senki sem kérdezte meg, kicsodák az ott elfogott emberek. Később beszélgettem két egyetemistával, akik végig a tömegben voltak, és csaknem sírtak a titkár ártatlan és rettenetes halála miatt érzett fájdalmukban. Vajon előfordultak-e olyan esetek, amikor tévedés nem jöhetett szóba? Úgy vélem, igen, jóllehet én magam nem találkoztam olyan esettel, hogy kommunistát tudatosan megöltek volna, csak azért, mert kommunista. Mégis naivság lenne azt gondolni, hogy az ellenség soha és sehol nem irányította a neheztelő, és a fájdalomtól eszét vesztett tömeg kezét. Naivság lenne azt gondolni, hogy ne állt volna a szocializmus ellenségeinek érdekében a tömeg vak dühének és a forradalmi rendet aláásó anarchiának a felszítása. Nem véletlenül közölte a nyugatnémet sajtó változatok tucatjaiban ugyanazt a fényképet, amely egy, a lábánál fogva felakasztott embert és egy másikat ábrázol, akinek kést döftek a szívébe. Vannak olyan erők külföldön és Magyarországon is, akiknek alapvető érdekük fűződik a Magyar Dolgozók Pártja katasztrófájának elmélyítéséhez. Ezt a célt szolgálta annak hangsúlyozása, hogy a kommunisták mennyire magukra maradtak, a nemzet mennyire gyűlöli őket, és a nép nem akar kommunizmust. Ezért a tömeg igazságos, jóllehet elemi és - megnyilvánulásában - szörnyű dühét „fehér terrorrá” - a kommunisták meggyilkolásává kiáltották ki, eltúlozva, apokaliptikus jelleget adtak neki. A fehér terrorról szóló hírek közzétételének példája 263
