Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
De más történt. Néhány feltartóztatott pártag azt válaszolta: „Kommunisták vagyunk és veletek vagyunk, mit akartok?” Ezután fegyvert adtak a kezükbe, és a harcba bekapcsolódó új csoporttal együtt a „New York” Kávéház elleni támadásra indultak. Nem mindig történt így. A felkelők egyik fészkének sötét, a lövésektől rázkódó szobájában ezen az estén a felfegyverzett munkások azt hangoztatták: „Nem vagyunk fasiszták. A felkelés kezdete óta harcolunk. Rászolgáltunk arra, hogy ezt a zsebünkben hordjuk” - és megmutatják párttagsági könyveiket. Olyanok, mint ők, ezrével voltak. Felfegyverzett kommunistákkal mindenhol találkoztam: a felkelő-osztagokban, a nemzetőrség őrjárataiban - ők ott voltak, ahol lenniük kellett. Akkor a kommunista jelző, úgy mint sok más fogalom - például a fasizmus vagy ellenforradalom - számomra tökéletesen egyértelmű tartalmat kapott. Az utca is azonnal figyelembe vette a tanúsított magatartást, az embereket és azok eszmei hovatartozását a tettek alapján ítélte meg. Beszéltem olyan emberekkel is, akiket az események elbizonytalanítottak. Sem akkor, sem most nem tudom megérteni tragédiájukat. Október utolsó napjaiban a párthotelben találkoztam néhány spanyolországi veteránnal. Elmesélték nekem, hogyan fordultak rögtön az első pilla- . natban Kádár Jánoshoz, a párt akkori titkárához. Erezték, hogy az igazság a nép oldalán van, és a felkeléshez akartak csatlakozni. Kádár azt válaszolta, hogy a pártaktivistáknak nem ott a helyük. Kétségbeesettek és összetörtek voltak. Vártak... Az lenne a legfontosabb, hogy a kommunisták menjenek az első sorokban. Csak ez képes elválasztani a forradalmat a reakció befolyásától, és ezzel kiütni kezéből a fegyvert. Időközben az események olyan viharos gyorsasággal történnek, hogy nehéz követni őket. A reggel megírt tudósítás délre már teljesen elveszti aktualitását. (Sztandar Mlodych 1956. XI. 26. [H] 3. 0.) III. FOLT SZENNYEZTE BE A TISZTA ÜGYET? Nincs mit titkolni, éhezik a város. A szerkesztőségbeli barátaink megpróbálják elhárítani az általunk hozott élelmiszer elfogadását. Később észreveszem, hogyan osztják el a munkatársak között, igazságosan, a gyermekek száma szerint, a lengyel csokoládét és kolbászt, amit csak hosszas rábeszélésünkre fogadtak el. Budapesten gond van az élelmiszer mennyiségével. A felkelés véres napjai meglepetésként érték a felkészületlen, mindennapi életét élő várost. Az élelmiszerboltok, a pékségek előtt órákat várakoznak az emberek. Majd a fal mentén osonva, féltve viszik haza a meleg cipót, vagy egy csomag zöldséget. Csodálattal tölt el az ellátás megszervezése. Az éppen most keletkezett, szervezeti zűrzavarokkal teli forradalmi bizottságok ezzel a kérdéssel is foglalkoznak. Egész idő alatt, az általános sztrájk ellenére, a pékségek sütik a kenyeret és a lövedékek zápora közepette az eladási helyekre szállítják. Egész idő alatt dolgoznak a gázmüvekben és a villanytelepeken. Folyamatosan „Elelem”-feliratú teherautók indulnak a városba, elhaladva a tankok ormótlan tömegei mellett. De mindezek ellenére a fővárosban fáznak és éheznek. 261
