Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
felemelte fejét és fegyveres kezét mindezek ellen, nem értették meg idejében, hogy ez a lázadás nem az ellen van, amit igazából jelent a szocializmus, hanem a szabadság és az igazságosság védelmében. Ez igaz, Jóska, de a párt nem csak régi vezetéséből, annak nagymértékben eltorzított és a nemzet hangjára süket apparátusából áll. A párt a kommunisták ezreit is jelenti, akik az első pillanattól fogva együtt voltak a tüntetőkkel, a harcolókkal - és azokat is, akik közöttük maradtak, akiknek testét a kövezethez szegezték a halálos lövések. Igazad volt, barátom, mikor a fáradtságtól elcsukló hangon beszéltél arról, bűn volt a késlekedés és a kompromisszum azokkal az erőkkel, akik még mindig a régi rend védelmében álltak, és ennek a rendnek a nevében a nemzet követeléseinek teljesítését halogatták. Az utca követeléseket állít, a nemzet jelszavakat kiált, a párt és a kormány- amelyben az első 3 napon Nagy Imre magárahagyatott volt - ezeket csak napok múlva, sok-sok óra után vállalta fel. Az események kezdete óta követelték a gyűlölt Gerő Ernő távozását - ez csak csütörtökön, október 25-én következett be. Gerő görcsösen ragaszkodott a hatalomhoz, hátráltatta a változások keresztülvitelét, aminek következtében rengeteg vérrel, és a nemzet további csalódásával kellett fizetni. Kezdettől fogva követelték nemzeti egységkormány megalakítását. Ez csak október 27- én történt meg. Az ÁVH egységeinek feloszlatását, a szovjet tankok kivonását, és annak tisztázását követelték, hogy ki hívta segítségül a szovjet csapatokat. A forradalom valódi értékelését, az azt rágalmazó hazugságok visszavonását követelték. Konkrét és világos programot vártak Nagy Imrétől és kormányától. Mindez csak 28-án este valósult meg. De még akkor is a legfontosabb ígéretek egy részét nem követték valódi tettek. Ez az egész késlekedés, a bizonytalansággal és határozatlansággal teli magatartás, ígérgetés és félrvezetés ezen a napon a hangulat kifejezett jobb- ratolódását teszi lehetővé. A magyar társadalomban ténylegesen létező reakciós és kapitalistabarát erők (valóban léteztek, annak ellenére, hogy nem volt befolyásuk az események ezen időszakára) igyekeztek most hangjukat hallatni. Ezek az erők csak hálásak lehettek a kormánynak s az MDP vezetésének, hogy termékeny talajt biztosítottak az ő jelszavaiknak. Annál inkább megsokszorozódik, és szörnyűbbé válik Gerőnek és emberinek bűne. Ezért ezen a napon, amikor Budapest minden házfalát teleragasztották a kormányt, és annak a visszahúzó és nemzetellenes erőkkel szemben tanúsított engedékenységét elítélő falragaszokkal, nemcsak az elkeseredés vezette azok kezét, akik mésszel festették fel a feliratokat: „Nem lesz kommunizmus!- Le a kommunizmussal!” A barikád melyik oldalán? Véletlen tanúja voltam a következő jelenetnek, amelyet az emberekben lévő keserűség és fájdalom váltott ki. A Lenin-körúton ezen a délelőttön párttagok után kutattak, azt követelve tőlük, mondják meg, miért gyilkolják a kommunisták tovább a nemzetet, miért kell Budapest utcáin vérnek folynia. Oldalt álltam és fájóan tördeltem a kezeimet, mi lesz ebből. Valami szörnyűt vártam. 260