Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)
be ez az oly erőszakos kitörés, miért nem ismerték fel idejében a nemzet jogos követeléseit, miért kellett a nemzetnek saját sorsáról fegyverrel a kézben határoznia a harcoló város utcáin? 1956. magyar ősze minden bizonnyal nyitott probléma marad a történészek, a szociológusok és a közgazdászok számára - még sok éven keresztül. Nem vagyok történész, nem tudok erre a kérdésre kielégítő módon válaszolni. Ezért magyar embereket szólaltatok meg, akiket türelmetlenül kérdeztem ezekről a dolgokról: PARASZTOK (régi béresek) Ácsról - egy kis faluból Budapesttől nyugatra: „Tavaly egész évben a városban vettük a kenyeret. A faluban nem volt liszt. A kötelező beszolgáltatást úgy felemelték, hogy mi, akik az 1945-ös forradalom előtt nem rendelkeztünk saját földdel, ezekben az években semmiféle könnyebbséget nem éreztünk.” ISMERŐS EGYETEMISTÁK: „Megrendezték a tragikus komédiát Rajk temetésével, a koporsónál a gyilkosok álltak, azok szólaltak fel, akik halálra ítélték őt. Minden arra mutatott, hogy mindenáron hatalmon akarnak maradni.” FELKELŐ A „Szabad Nép” épületében tartózkodó osztagból (a kohászati üzemek fiatal technikusa, kommunista): „Az emberek olyan csoportja volt hatalmon, akik görcsösen ragaszkodtak mindenhez, ami régi. Rákosi távozott, de Gerő és a többiek - Rákosi legközelebbi emberei - maradtak. Azt hiszed, hogy azok, akik annyi éven át terror alatt tartották az országot, demokratizálni tudták volna?” PARASZTOK TOKAJ SZŐLŐSKERTJEIBÖL (még előző magyarországi tartózkodásom során mondták nekem): „Évről-évre csökken a bortermelés. Egyszerűen nem vagyunk már érdekeltek, nemcsak a szőlőskertek fejlesztésében, de az öreg tőkék megújításában sem. Óriási mennyiségű bort kell beszolgáltatnunk az államnak. Ráadásul minden liter bor után, amely a beszolgáltatás teljesítése után marad, 80 fillér adót is fizetünk. Mindez annyira tönkretesz bennünket, hogy tovább már nem lehet kibírni.” A PETŐFI KÖR TAGJA (régi ismerős): „Figyeld meg, hogy az úgynevezett desztálinizációs folyamat nálunk teljesen másképp zajlott le, mint Lengyelországban. Nálunk bizonyos engedményeket tettek a nemzet részéről érkező erős nyomás miatt, miközben egy fél lépést vissza is hátráltak. Ezért nálunk a demokratizálás nem csak cikk-cakkos volt, de folyton vissza is esett. Például, megalakították a Petőfi Kört, de amikor vezető szerepet kezdett játszani az ország politikai életében, néhány hónapra felfüggesztették működését.” EGY LENGYEL ÚJSÁGÍRÓ (aki megrendülve tért vissza éppen egyik forradalmi bizottságból): „Ott volt egy 101 éves öreg néni, egy parasztasszony, egyenesen a börtönből jött ki. 96 éves korában ítélték el, mert nem teljesítette beszolgáltatási kötelezettségeit. A forradalomnak kellett eljönnie, hogy szabadon bocsássák őt. Megrendítő látvány: egy élő emberi csontváz.” Úgy vélem, ennyi elég ezekből a beszámolókból. Illetve mégsem. Fontos figyelembe vennünk, hogy Magyarországon az életszínvonal - mindezek ellenére -, magasabb volt, mint Lengyelországban, az emberek kétségtelenül jobb körülmények között éltek. Mégis, itt a forradalom hatalmas és visszatartha- tatlan erővel robbant ki, az első pillanattól fogva megrázkódtatta az egész országot, elsöpörte a régi rendet. A legfőbb helyeket a felkelés zászlaján a 256
