Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - A MAGYAR '56 LENGYEL SZEMMEL - KÉT EGYKORÚ TUDÓSÍTÁS - Hanna Adamiecka: Láttam Magyarországot I-VII. (Tischler János fordítása)

HANNA ADAMIECKA

Láttam Magyarországot

I. AZ ELSŐ NAPOK

Néhány napja ismét Varsó utcáin járkálok. Nem tudok megszabadulni attól az érzéstől, hogy újra felfedeztem őket. Olyan pillanatokat éltem át, amelyek során a remény, hogy hozzátartozóimat viszontlátom, barátaimmal kezet szorítok és a varsói utca lassú forgatagában haladok, távolinak és szinte irreálisnak tűnt, a lövedékek becsapódásaitól visszhangzó városban. A kétségbeesett remény, keserűség, kételkedés pillanatait éltem át, amikor az eddig legfontosabbnak hitt fogalmak szétporlódtak, az őket jelölő szavak pedig teljesen más tartalmat kaptak.

Biztosan tudom, hogy a harcoló Budapest utcáin, a forradalmi bizottságokban, a partizánegységekben átélt pillanatok, az emberekkel - akikről elmondható, hogy igazi kommunisták -, folytatott beszélgetések emlékei, sohasem fognak kitörlődni emlékezetemből, soha nem fognak háttérbe szorulni.

Nem azt határoztam el, hogy az eseményeket időrendben, emlék- iratszerűen írjam le. Barátaimnak és eddig számomra ismeretlen embereknek mondom el a Magyarországon átélt két hét részleteit. Az összes Jancsinak, Ferencnek, Árpádnak és Györgynek tett ígéretemet teljesítem ezzel, akik a bűcsúzáskor meghatódva azt kérték a lengyel testvéreiktől, hogy beszéljek otthon az ő harcukról, gondolataikról és törekvéseikről. Egy nappal a hazautazásom előtt György, a fiatal magyar költő [Gömöri György - T. J.] azt mondta nekem: „Egyszer majd elmegyek Lengyelországba és el fogom mondani, mi történt nálunk, és hiszem, hogy te is ugyanezt fogod most tenni.”

Ezt a célt szolgálják feljegyzéseim.

*

Minden hirtelen zajlott le. A szerkesztőségben megszólalt a telefon: fél óra múlva indul a varsói repülőtérről egy gyógyszerszállítmány. Ez volt ekkor az egyetlen esély eljutni a harcoló Budapestre.

Az események kezdete óta nem indultak oda sem a vonatok, sem a repülőgépek. Úgy, ahogy voltam, taxiba vágódtam. A sofőr, amikor megtudta, hogy magyarországi utazásról van szó, fittyet hányt minden közlekedési szabályra, és nyaktörő száguldásba kezdett. A sietség hiábavalónak bizonyult, a repülőgép pontosan az előrejelzett időpont után 13 órával szállt fel.

A varsói repülőteret semmi jót nem ígérő köd borította. Csak miután a kiváló pilóta és egyben kitűnő ember, Pelka kapitány magára vállalta a teljes felelősséget, indult el a repülőgép. Budapesten a sebesültek ezrei vártak. A lengyel repülőgépen szállított több száz kilogramm penicillin, szérum és friss vér közülük soknak az életét mentette meg.

253