Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Kertész Ákos: Díszbemutató - avagy a régi sláger még egyszer bevált (Kacagtató rémdráma két részben)
tréfálkozik velem... kinevet, mert én csak egy lány vagyok... STIER (belép) Főhadnagy úrnak alázatosan jelentem, az a kozák, amelyiket vállon trafáltunk... (tátott szájjal Ágnesre mered) Nini, a Mari! KARASZ Mari? Micsoda Mari? STIER A Stefanovics Mari. A szerb tanító lánya! Azt mondták, színésznővé lett Moszkvában. De fáintos egy kisasszonyka lett belőle! ÁGNES C’ est pour rire ce quil dit ce bon garcon... HARAG Mi az? Mit mond?KARASZ Mais parlens lliongrois, Mademoiselle. Nem is olyan nevetséges, amit ez a fiú mond. ÁGNES (úri megvetéssel) Micsoda ostobaság! Honnan ismernék én egy közhuszárt? STIER De Marcsa, hát nem ismersz? (a tisztekhez) Hat éves gyermek volt, mikor a kerítés karója folsebezte a vállát. Emlékszem, ott kötözték be minálunk. A sebhelynek rajta kell lennie ma is. KARASZ Mutassa, kérem, a vállát! ÁGNES (térdre veti magát Harag előtt, átöleli a lábát) Ne kínozzanak! Hazugság, amit ez az ember mond, hazugság! HARAG (kérlelhetetlenül lehúzza Ágnes tündérruhája vállpántját, közelhajol, akár a rövidlátók, majd kiegyenesedik) Közhuszár Novák, igazat beszéltél. KARASZ (észreveszi, hogy Ágnes a keblében rejteget valamit) És ez még nem minden! (odakap, kihúzza a lány melltartójából a levelet) ÁGNES (megváltozott hangon) Főhadnagy úr, nem játszom tovább, mindent bevallók. HARAG (a csalódás keserűségével) Ahogy nem volt igaz az egyik, nem lesz igaz a másik sem. (Kárászhoz) Olvasd! KARASZ (olvassa) Dmitrijev Nyikolá- jevics kezéhez, Dobrovagornica. HARAG Mari, mindent tudunk! Ha nem veti meg egy huszártiszt zsebkendőjét, ezzel kötjük be a szemét. Nem parfümös, az igaz, de a parfümöt odahaza felejtettem, (beköti Ágnes szemét) ÁGNES (kétségbeesve sikoltozik) Nem akarok meghalni! Nem akarok! Olyan fiatal vagyok még! Nem akarok meghalni! HARAG (keményen) Szolgálati szabályzat, tizennegyedik fejezet, tizenötödik paragrafus! (majd reszkető hangon) Isten vele, kisasszony! Harag és Kárász kétoldalt belekarolnak a rogyadozó lányba, majd a menet kemény díszlépésben kivonul, elöl Stier mint a közhuszár Novák, mögötte a két tiszt között a kémnő. Sötét. Szín kivilágosodik: hajnali derengés. A színen csak Kárász ül, immár pulóverben, kezében a kézirattal. Alszik. Kintről sortűz. KARASZ (felordít) Jajjfi! (majd halku- lón) Jaj! Jaj... jaj... jaj... jaj...! Újra elalszik. Sötét. Mikor a szín újra kivilágosodik, Kárász változatlanul alszik a kézirattal a kezében, Steiner a büfé pultja mögött rakodik. Kárász fólriad. Odabotorkál a pulthoz. STEINER Szakadt vagy, fiacskám. KARASZ Adjon valamit. STEINER Rum? KARASZ Jó lesz... (fólhajtja) STEINER Helyzet? KARASZ (kétségbeesve) Steiner bácsi... engem föl fognak akasztani. STEINER Ha ez megvigasztal: akasztottak már nálad becsületesebbeket is. KÁRASZ Kösz. Ez vigasztaló. STEINER Nem megy? Én csináljam meg neked az egészet? Én, a büfés, a négy polgárimmal, neked, a vörösdiplomás ifjú titánnak? KARASZ Nem is az... de ha ez kiderül... ez az egész...! STEINER Vagy kiderül, vagy nem. Fiacskám, rizikó nélkül nincs üzlet! KARASZ Hagyja már ezeket a kapitalista szövegeket! STEINER Sajnálom, nem tudok mást! Én ebben nőttem föl! Végszóra belép Nagy elvtárs Haraggal. Mögöttük Bányai óvakodik be. Nagy átkarolja Harag Matyi vállát, Harag rémületében nyelni se bír. NAGY (kedélyesen) Pálinkás jó reggelt, erőt, egészséget, elvtársak, bár ez a köszöntés katonáknak dukál, de hi17
