Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - Konrád György: Álmerénylő hosszú kabátban (regényrészlet)

nak, a lakáson belül is falakat húzatott, hogy a lányával ne zavaiják egymást. Átcsengetett egy külön erre a célra berendezett lakástelefonnal, mielőtt átjött, és megállapította, hogy eltérően tőle, aki rendszerint az ágyon hever, a lánya rendszerint a tologatható lépcsőállvány tetején üldögél, két nagy szobányi könyvtárának valamelyik magas polca előtt.

Lonának volt egy ingatlanöröksége, amit magánkönyvtárakban és antikváriumokban múlt századi művekre váltott át, a nagyszülők könyvtára is rámaradt, volt tehát mi között szálldosnia. Nem akart KD-ra goridolni. Volt egy kerékpárláncos megoldás, hogy ez a lépcső keréken tudjon görögni. Lona mint egy nagy gázlómadár költözködött egyik könyvespolctól a másikhoz. Néha felvitte magával a rumos üveget is. Ha meg lebocsátkozott az asztalához, két gyertyát tett a fejéhez tanulás közben, hogy a láng megegye a cigaretta- füstöt. Munkást szívott, és ez érezhető volt a csókolózásnál.

KD gyakran ment le a hóesésben reggel a Duna-partra, és elkezdett szájharmonikázni. Lona pedig lenézett, és felhívta, ha nem volt otthon a férje, egy csendes építész, aki egyszer csak beköltözött egy táskával Lonához, amikor ő nagyon egyedül érezte magát, és csendesen elszundikált a belső szobában a kanapén, aztán valahogy ottmaradt, és Lona nem is akarta kitenni a szűrét, mert mindent elrendezett, vásárolt, takarított, főzött, Lonát mentesítette minden gyakorlati teendőtől. Mehetett fényképezni, ez volt a másik passziója, udvarok, házrészletek fényképezése, az építész előhívta Lona képeit. Illettek egymáshoz, csak éppen az volt a baj, hogy Lona KD-t szerette.

„Megcsalsz, rád nem lehet számítani, miért vársz rám, miért ülsz lenn a hóban a pádon? Itt a féljem az ágyban, későn feküdtünk le, te pedig ott ülsz az ablakom alatt, gyötörsz a jelenléteddel. Aludj velem, melletted akarok felébredni! De nem! Házas ember vigyáz a látszatokra. Hazug dög, engem is becsapsz, Katát is becsapod, és arra kényszerítesz, hogy a legjobb barátnőmet szánjam vagy gyűlöljem.”

Soha többé nem találkozunk, mondja KD és hisztérikusan rohangál, elege van a nőkből! Egy barátja azért halt meg, mert elszerette a haverja kedvesét, a haver pedig honvédségi sofőrként önmagával együtt rákente KD barátját egy kőrisfára. Kata is kitette a szűrét, valahogy fény derült a hűtlenségeire, valami jegyzete Kata kezébe került, Kata lefordul a székről és ájultan fekszik, előtte az ajtóban, KD-nak mennie kellene, randevúja van Lonával, tudja hogy az az őrült nő húsz percnél többet nem vár. „Szedd a cuccod, és hordd el magad!” - mondja fojtottan és maga elé nézve, rá sem emelve a tekintetét Kata. - „Többé a színedet se lássam!” - Azért is jó volt, hogy ott lakott Katánál, mert így KD-t ki lehet rúgni, és ezáltal mégiscsak helyreállt valami igazságos egyensúly.

1956 november negyedikének hajnalán, mikor a tankágyúk dörgése felriasztotta Budapestet, KD Kata mellett feküdt a keskeny ágyon a konyhából nyíló kisszobában, régebbi nevén cselédszobában. Kata három körül jöhetett ki a közös nagy szobából, talán mert fázott, s nem értette, hol késlekedik KD. Előtte való éjjel KD írt valamit, csodálkozóan, hogy ami most természetesnek látszik, a többpártrendszerű kormányzás, miért nem látszott természetesnek annyi éven át. Talán mert kurta a képzelőerőnk? Mert csak a lehetségest

230