Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 3-4. szám - Konrád György: Álmerénylő hosszú kabátban (regényrészlet)

gondoljuk természetesnek? Erős teával tartotta ébren magát, KD is fázott, Kata oldalához simulva próbált aludni.

Harmadikán bizakodó hangulat ömlött el rajta, semleges többpártrendszerű demokrácia lettünk, most rajtunk a sor. Csinálhatta fiatalokkal a Kísérlet című folyóiratot. Géppisztollyal az oldalán meglátogatta a lapkiadó vállalat igazgatóját, s ez minden kérését teljesítette, igen, hatvanezer példányban fogják kihozni a lapot. Most már az van, ami van. Pártok vannak, munkástanács van, nem lesz szükség a géppisztolyára, amit az ágyládában tart. KD-t megnyugtatja, hogy ott van az ágyládában. Egyelőre nem adja le senkinek. Ha jönnek, lőni fog, ilyen fantáziákat kerget Kata hátuljához simulva, fejét a felesége nyakgödrébe hajtva. Ha jönnek, az előszobából hason fekve tüzel. Huszonhárom éves korában még közel lehetett azokhoz a képekhez, amelyekkel tizenhárom éves korában mulathatott. Volt abban az öreg rekamiéban egy gödör, amely különösképpen közelhozta őket. A felriadás pillanata is azonos volt.

Nők és férfiak ugyanúgy könyököltek fel az ágyban, a férfiak ugyanúgy adták a szakértőt, igen, tankágyú, T 54-es, aztán mindenki kinyitja a rádiót, s hallja, amit évtizedek múlva minden újságcikk idéz, jönnek a szovjet csapatok, azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy megdöntsék a törvényes kormányt, csapataink harcban állnak.

KD még nem tudta, hogy mire ő felkel, a törvényes magyar kormány már a jugoszláv nagykövetségen lesz, még homály volt a cselédszobában, még összebú- vás, mert már Kata is tudta, hogy KD mire gondol - még mielőtt gondolta volna. Kata már tudta, hogy KD nem hagyhatja annyiban a dolgot, hogy indul, ha hívja a haza, ha küldi a kategorikus imperatívusz, meg az Úr Hangja, ezért ilyenkor még összeölelkezni helyénvaló volt, járt nekik, mert odakinn lőttek, ha nem is a környéken, s a legokosabb emberek ilyenkor ágyban maradtak, ha csak ki nem kergette őket ismeretlen kalandokba a kíváncsiság.

Jobb emberek megíurödve, tiszta fehérneműben, lágytojás és tea után indulnak a csatába. A gyerek már ébredezett, Katát hívták a reggeli teendők, KD géppisztollyal a vállán indult le a lépcsőházban, amelybe senki nem dugta ki az orrát. Némelyik előszobaajtó mögött neszezés hallatszott, majd ahogy elhaladt előtte, már lefelé baktatva a lépcsőn meghallotta a kis nyikordulá- sokat is, ahogy a kitekintőablakok egy kissé nyíltak-csukódtak.

Ahogy a Wallenberg utcából balra fordulva kikanyarodott a Sallai Imre, azelőtt Tátra utcába, nyomban meglátta a Szent István körúton vonuló tankoszlopot. Nyomultak Pestről Budára, keletről nyugatra végeláthatatlanul. Behúzódott a Phönix ház árkádjai alá, de egyre csak ment a körút felé, áthaladt a Katona József utcán és valahol a Sallai utca 4/d táján, a kapualjból kiszólt egy férfi és behúzta oda. „Ha meglátnak a géppisztollyal, szétlőnek.”

Tulajdonképpen miért is kell vinnie a fegyvert? Az egyetemen ládaszám állnak a géppisztolyok. Egyelőre el kell jutni oda. (Később megválaszolandó: miért?) A géppisztolyt hazavitte, betette az ágyládába, még kapott egy meleg teát. Kata kislánya, Judit vajas pirítóst majszolt. KD az oldaltáskájába tette Maurice Merlau-Ponty „Les avantures de la dialectique” című kötetét, s újra nekivágott. A körúton volt egy hosszabb térköz két tankoszlop között, néhá- nyan, gyalogosok átmerészkedtek az úttesten. A páncélautó tetején könyöklő géppisztolyos katonák semlegesen néztek.

231