Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Pomogáts Béla: Elvetélt eposz, avagy történelem töredékekben (tanulmány)
tációs és propaganda érdekeinek a szolgálatáról és érvényesüléséről volt szó. Ezeket a könyveket ezért a legkevésbé sem tekinthetjük 1956 irodalmi ábrázolásainak, ellenkezőleg, úgy kell tudomásul vennünk őket, mint az irodalompolitika következményeit és a politikai élet szomorú epizódjait. Ugyanakkor már az ötvenes évek vége felé is kialakult egy olyan igény, amely megpróbálta elhatárolni magát ezektől a propaganda-kiadványoktól és valamilyen szenvedélytelen, közömbös ábrázolás révén próbált szólni a forradalom eseményeiről. Tehát az elfogulatlanság, a közömbösség, a semlegesség pozíciójának a kinyilvánítása által próbálta megkülönböztetni magát az előbb említett propaganda-kiadványoktól. Olyan művekre gondolok, mint Kamondy László Fegyencek szabadságon című elbeszélése, amely az akkor induló Kortárs egyik első számában látott napvilágot, s annak idején bizonyos vitát is kiváltott a hivatalos irodalomkritika részéről, amely elutasította ennek az elbeszélésnek a szenvedélytelenségét, a semleges pozícióját. De említhetnék olyan regényt is, mint Moldova György Sötét angyal című művét, amely egy fiatalember 1956-os kalandjairól szól, romantikus tálalásban, ugyanakkor élesen megkülönböztetve magát a különböző propaganda-iratok szemléletétől. Ez volt az első regény, legalábbis tudtommal, amely ezt a szót: „ellenforradalom” nem is írta le. Hozzá kell tennünk ehhez azt, hogy Moldova, sajnos, később megváltoztatta a forradalommal kapcsolatos álláspontját. Tanulságos tény az, hogy Malom a pokolban című ötvenhatos regénye első változatában, 1958-ból vagy 1959-ből, még igent mondott a forradalomra, aztán tíz év múltán, amikor megjelent, ez a regény már „ellenforradalmi” felkelésként mutatta be az eseményeket. Ebben az átalakulásban, állítólag, Kardos Györgynek, a Magvető Kiadó igazgatójának volt szerepe. Az imént említett személytelenebb, szen- vedélytelenebb irodalmiságnak volt talán az utolsó példája Galgóczi Erzsébet Közös bűn című regénye 1976-ban, amely részben ugyancsak az ötvenhatos eseményeket ábrázolta. Ugyanakkor talán megnyitott egy új korszakot is. A közvetlenül a forradalom után születő irodalomban, úgy érzem, egészen különös helyet foglalnak el Déry Tibor akkori művei. Közismert, hogy Dérynék milyen kimagasló szerepe volt a magyar irodalom szabadságharcában 1953 és 1956 között, nevezetesen milyen szerepe volt a forradalom szellemi előkészítésében, a Petőfi Körben és az írószövetségben, milyen szerepet töltött be a forradalom napjaiban és az írószövetség nevezetes utolsó közgyűlésén. Köztudomású az is, hogy Déryt az elsők között hurcolta el a karhatalom, majd kilencévi börtönre ítélték, amit hála Istennek nem kellett letöltenie, minthogy a nyugati értelmiség, ezen belül a baloldali értelmiség követelésére 1960. április 4-én amnesztiával szabadult. Természetes dolog, hogy a börtönben és a börtönből szabadulva megpróbált számot vetni a saját forradalmi szerepével és a forradalomnak az emlékeivel. Volt egy elbeszélése, amely mintegy a visszatérés feltételeként látott napvilágot: a Számadás című elbeszélésre gondolok. Ennek a hőse, egy idős tudós mintegy önvádat érez amiatt, hogy a tanítványait beavatta az igazságba és ezzel fegyvert adott a kezükbe, és később éppen ezekkel a fegyverekkel küldte őket a pusztulásba. Ebben az elbeszélésben semmi olyan nincs, ami miatt Déryt utólag megróhatnánk. Az azonban kétségtelen, hogy bizonyos önkritikái szellem nyilvánul meg benne, annak az értelmiségnek az önkritikája, amely úgy érezte, hogy felelős a forradalom áldozataiért. Ezt a hatalom oldaláról úgy is lehetett olvasni, mint annak az értelmiségnek az önkritikáját, amely segített kirobbantani a fegyveres eseményeket. A hatalom mindenesetre ezt a számára kedvezőbb olvasatot választotta, és ennek következtében kerülhetett sor arra, hogy ez a novella nyilvánosságot kapjon, és megnyithassa az utat Déry többi művének a megjelenése előtt. Ezek az elbeszélések, például a Filemon és Baucis, ugyanakkor semmi nyomát sem mutatják annak, hogy Déry a hatalommal egyezkedni próbált volna, akár apró mozzanatokban is elfogadta volna azokat az értelmezéseket és magyarázatokat, amelyeket a hatalom képviselt és megkövetelt. Egy másik utat is választott, mégpedig G. A. úr X-ben című regényében, amelyet 202
