Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Pomogáts Béla: Elvetélt eposz, avagy történelem töredékekben (tanulmány)
akkor óriási viták fogadtak. A regény értelmezése körül egészen elképesztő elméletek kaptak lábra, tehát még az is hangot kapott, hogy Déry a polgári társadalmak várható következményeiről beszél. Igazából mégsem volt félreérthető, hogy a regényben a szovjet típusú társadalom kap megsemmisítő bírálatot. Ennek a regénynek is voltak olyan félre nem érthető mozzanatai, amelyek 1956-ra utaltak, igazából egy „kafkai abszurd” eszközeivel adva képet a forradalom eseményeiről. Éppen ez a „kafkai abszurd” volt az az eszköz, amelynek révén a forradalom, mint történelmi élmény és tapasztalat egyáltalán szóba kerülhetett. Voltaképpen az ötvenes évek végéig, a hatvanas évek elejéig tartott az az időszak, amikor az ötvenhatos forradalommal a magyar irodalom megpróbált valahogy számot vetni, akár a hivatalos elvárások jegyében a hatalom oldalán, mint agitációs-propa- ganda eszközrendszer, akár vitatkozva a hivatalos hatalommal, rejtegetve a maga mondanivalóját, és valamiképpen kifejezve a forradalomnak az igazságait. Ezután következett el az az időszak, amit legegyszerűbben a mentális elfojtások időszakának nevezhetünk. A hatvanas évek elejétől kezdve egészen a nyolcvanas évekig ugyanis mintha a forradalom emléke eltűnt volna a magyar értelmiség gondolkodásából. Hogy mi okozta ezeket a mentális elfojtásokat, erre vonatkozólag sok mindent lehetne mondani. Egyik oka volt, hogy enyhült a nyomás, véget értek a brutális megtorlások, ennek volt jele a hatvanhármas amnesztia. Oka lehetett egy bizonyos gazdasági fellendülés, az a szerény életszínvonal-emelkedés, amely országszerte s különösen az értelmiség életében érezhető volt. Mindenekelőtt pedig az, hogy az értelmiség mintegy meggyőződött arról, különösen az 1968-as „prágai tavasz” elfojtása után, hogy az úgynevezett „létező szocializmust” megdönteni amúgy sem lehet. Úgy látszott, hogy a szovjet típusú társadalmi rendszer hosszú távra berendezkedett Közép-Európában, és a nyugati hatalmak ezt a rendszert nem is kívánják megdönteni. Ezt követőleg a forradalom emléke valóban a háttérbé szorult, a magyar értelmiség legnagyobb része egyszerűen nem kívánt emlékezni ötvenhatra, nem kívánt a forradalommal foglalkozni. Magam sem hittem azt, hogy a forradalom öröksége a mi életünkben újra napirendre kerül, mint a politikai önazonosság kifejezésének és megalapozásának a lehetősége. Megpróbáltunk olyan dolgokkal - én például az erdélyi magyar irodalommal, vagy a magyar népi mozgalommal — foglalkozni, amelyek nem álltak távol a forradalom szellemi örökségétől, ugyanakkor nem idézték fel közvetlenül a forradalom emlékeit. Kik őrizték ebben a helyzetben a forradalom emlékét? Ezt a kérdést okvetlenül fel kell tenni. Azt hiszem, hogy mindenekelőtt azok, akik maguk ki voltak szorítva a társadalomból: a szegények és az elnyomorodottak. Azok, akiket hosszú évekre börtönökbe zárt a hatalom, és a börtönből szabadulva nem kerülhettek emberi életkörülmények közé. Akik mögött egy életnek a romhalmaza állt. Akik azért, mert szerepet vállaltak egy munkástanácsban, egy forradalmi bizottságban, vagy éppen fegyvert fogtak, ha nem használták is ezt a fegyvert - belekényszerültek egy ember alatti létbe. Ezek az elszegényedett, elnyomorított és kitaszított emberek vitték tovább a forradalom örökségét. Nem mi, értelmiségiek őriztük igazán a forradalom lobogóját, hanem ezek a szegény és elnyomorított emberek, betegek, ők tartották azt a „lyukas” zászlót a kezükben és adták tovább nekünk akkor, amikor lehetett. Ám még a hallgatásnak ebben a korszakában is az irodalom megpróbálta a maga lehetőségei szerint fenntartani a forradalom emlékét. Regénymotívumként ugyanis jelen volt a forradalom, és ha nem születtek is olyan művek, amelyek közvetlenül mondták volna el a forradalom történetét, kivált a forradalom eposzát, mégis sok olyan regény vagy beszámoló jött létre, amelyben follelhetök voltak a forradalom emlékei és erkölcsi igazságai. Négy regényre szeretnék hivatkozni ezúttal, annak példázására, hogy miként bontakozhatott ki az ötvenhatos forradalom motívumvilága, és erkölcsi igazsága a regényirodalomban. Mint Déry Tiborral kapcsolatban említettem, először az abszurd irodalom kifejezési rendszerében volt bizonyos mód arra, hogy a forradalom emlékét valaki felidézze. Ilyen abszurd társadalomfilozófiai regény Karinthy Ferenc 203
