Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
Hát, ilyen romantikusan búcsúztunk. Megbeszéltük, bogy a következő szombaton megint elmegyünk moziba. Egyszóval, minden úgy történt, mint egy gyönyörű szerelmi regényben vagy filmen. Hazamentem. Vártam, bogy eloltsa a villanyt, akkor kimentem a balkonra és eltekertem neki a keringőt, altatónak. Aztán úgy éjjel kettőig danoltam még odakint, mindenféle szerelmes dalokat, hangosan és megindítóan, hadd lágyuljon a szíve. Végre én is ágyba tértem, de sokáig nem jött szememre álom. Morfondé- roztam magamban, azt’ arra jutottam, hogy ezek a burzsujkák mégiscsak jobbak a bárisnyáknál. Mert hát a mieinkkel mi van? Fogod, elmégy vele moziba,utána meg uccu az ágyba. Sutty-sutty, aztán kész is. Itt meg udvarolsz, turbékolsz, kajtatsz utána, sóhajtozol, egy évig csak csókolódzol, legfeljebb aztán lehet valami több. Rájöttem, hogy van, ahogy van, de egy nagyon romantikus história főhőse lettem és ez komoly tiszteletet ébresztett bennem magam iránt. Úgy bizony. Hiszen ha egy ilyen rendes nőszemély megtisztelt az érzelmeivel, akkor világos, hogy nem vagyok én akárki!... Hm. És ha nem adja oda magát esküvő nélkül? Akkor... lesz, ami lesz, elveszem feleségül, azt’ kész! Híj, nagy gyönyörűségemre fog szolgálni!... Sose jobb asszonyt! Mind az összes tisztek irigyelnék tőlem! Naná, úgy öltözik, mint egy kirakatbaba, csinos, finom, kulturális!... A Dunnyuska meg?... A, nem nekem való, ez az igazság. Egyébként se volt vele semmi szerelem. Csak épp unatkoztunk esténkint, azt’ jobb híján lefeküdtünk egymással, hogy mégis legyen valami szórakozás. Gondoltam, illendő lenne mingyár tudatni is vele, ne váljon, ne számítson rám, mert csak egy közönséges nőszemély, aki nem nekem való. Fölkeltem hát, villanyt gyújtottam, s hogy erőt merítsek, háromszor is eltekertem magamnak az indulót a verklin. Aztán rögtön nekiültem írni, mert attól tartottam, hogy reggelre kiszállnak a fejemből a legjobb gondolatok. Eztet írtam: Tisztelt Dunya Ivanovna elvtársnő! Van szerencsém közölni Önnel, hogy szerelmünkből a jövőben semmi sem lesz és nem is lehet, ne is számítson rá, kérem, verje ki a fejéből az egészet, úgy, ahogy van. írom mindezt kemény komszomolistaként, hosszú és komoly mérlegelést követően. Személy szerint semmi kifogásom Maga ellen, sőt, bizonyos szempontból még tetszett is nekem. Azonban magas társadalmi állásomból kifolyólag, valamint a Szovjetunió számára igen fontos szerepemre való tekintettel nem engedhetem meg magamnak, hogy akárkivel bizalmaskodjak. Természetes és 'a napnál világosabb dolog, hogy hozzám viszonyítva, aki a győzhetetlen Vörös Hadsereg tisztje vagyok, Maga túlságosan alacsony származású nőszemély, minden alapvető kulturáltság nélkül. Gyakran veszek részt különböző ünnepélyes gyűléseken és kiváló egyéniségek társaságában mozgok. Ebből következik, hogy olyan feleségre van szükségem, aki az elvárásoknak megfelelően képes szerepelni nyilvános szinteken és nem hoz szégyent a Vörös Hadsereg és a Szovjetunió becsületére. Maga pedig még enni sem tud rendesen, hiszen csámcsog, úgy jár, mint a tehén, az ujjával 194
