Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
ismered a zene világát. Legyen hát tiéd e kincs, váljék egészségedre. Örömet szerzel vele magadnak és másoknak is.- Nem megy — mondom neki. — Túl drága.- Mér, mennyit adnál érte?- 250-et, amennyit te is adtál. De az összes pénzem csak 170 rubel. Ha gondolod, annyiért elviszem.- Az lehetetlen - aszongya. - Nemcsak hogy nem keresnék rajta, de még buknék is 80 rubelt.- Hát, mit csináljunk - sóhajtottam -, ha egyszer nincs több pénzem. Nemrég vettem magamnak egy drága cipőt, meg aztán volt egyéb más kiadásom is. Várom, hogy kapjak fizetést.- Tudod, mit - aszongya és hozzám hajol - én mingyár meglátom, ki a rendes ember. Tudom, hogy nem akarod a káromat. Egye fene, add azt a 170 rubelt. Nekem most nagyon kell a pénz erre-arra. Azt a maradék nyolcvanat meg majd megadod, ba kicsit összeszeded magad. írd le a címedet. Tudom, nem versz át, hiszen a tiszti becsületed bánná. No, ebbe bele is egyeztem nagy örömmel. Megadtam a címem és aszontam, jöjjön három nap múlva, akkor rendezzük a dolgot. Ez meg szépen fölírt mindent egy darab papírra és még egyszer elmondta, hogy mennyire bízik bennem, mert látja, hogy tiszt vagyok és magasan képzett ember. Még azt is megígérte, hogy bármikor, bármiben segít, hiszen ismeri a várost, mint a tenyerét. Hát, elbúcsúztunk. A hátamra vettem a zeneszerszámot és elmentem haza. De marha nehéz az a doboz. Jól megizzasztott, mire hazavergődtem vele a főtérről. Hanem az emberek egész úton csudálkozva és irigykedve bámultak utánam! No, hogy végre otthol volt, fogtam, felállítottam, ahogy kell, azt’ elkezdtem tekerni. Volt ám sikere mingyár: a házban, de végig az egész utcán is egymás után nyíltak az ablakok, s nézegetett ki a közönség, hogy honnan a zene. Biztos aszitték, valami katonazenekar játszik. Nohát, hogy igazuk legyen, kimentem a szerkezettel a balkonra, azt’ ott tekertem nekik vagy két óra hosszat. Hadd örvendezzen a világ! Érdekes elfoglaltságra tettem szert így, amely ráadásul nagy gyönyörűségemre szolgál. Meg hát kulturálisan töltöm az időt. Az meg még külön haszon, hogy művészi adottságaimmal imponálhatok az embereknek. Igazán nagyon boldog ember vagyok mostanság. Ez a legutóbbi hónap pedig különösen sikeres volt. Lett egy ragyogó cipőm. Bebiztosítottam a lakásom, ahogy kell. A lengyel imperialisták szétverésének évfordulója is nagyon' kellemes volt. És hát a legfontosabb: a mi szeretett Hitlerkénk szórja, bombázza Londont! Asszem eljátszom még egyszer azt az indulót, külön neki, ott kint a balkonon és háromszoros hurrával köszöntőm őt. Úgyhogy most fel is függesztem az írást a következő alkalomig. (1940. november 23., Vilnius) Nem értem, mi történt velem, de már megint szerelmes vagyok. És már megint egy burzsuj nőbe. Valami nagy kapitalistának a lányába. Kóválygok, akár a 187
