Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
- Arról, hogy valakinek túl sok volt belőle, nem ette meg idejében és megavasodott.- Micsoda tompa agyad van! - mondtam neki. - És még tanítónő volt az ilyen... Idehallgass, ez a vaj a mi hatalmas szovjet eredményeinkről tanúskodik, mert ott gyártották Moszkva mellett egy speciális vajgyárban, amelyet egy híres külföldi, proletár származású forradalmárnőről neveztek el, aki a proletariátus felszabadításáért folytatott harcok során vesztette életét. Újra rámnézett csodálkozva és aszongya:- Furcsa dolgokat mesél maga itt nekem, hiszen ez a vaj nem Moszkvából származik hanem Kownóból. Itt a gyári bélyegző, ni. És a „karvutye” egyáltalán nem emberi név, hanem annyit jelent litvánul, hogy tehén.- Tehén?! - kérdeztem.- Az, az... tehén - ismételte meg. No, akkor kihúztam magam, az ajtóra mutattam keményen és csak annyit szóltam:- Takarodj!!! Olyan hangsúllyal mondtam, hogy egy pillanat alatt kint volt a szobából. Hiába, a burzsujokkal bánni kell tudni. Úgy bezony. (1940. szeptember 30., Vilnius) A nagy Hitlernek, háromszoros hurrá! Szovjet szívemet majd’ szétveti az öröm, s csordultig tölti komszomolista lelkem. Büszkeség feszíti szocialista agyamat. Olyan boldog vagyok, hogy mindent, ami utóbb történt, különösen ünnepélyes módon fogok megírni. Felvettem végre az új cipőmet és percenként gyönyörködve benne, rovom papírra e sorokat. Ez a mai nap örömünnep a Szovjetunió és a világ proletariátusa számára, a kommunistáknak meg különösen... Egyszerűen nem hittem a szememnek és a fülemnek, amikor olvastam az újságokban és bemondta a rádió... De hát meggyőződtem róla, hogy úgy van, és nem másképp. Ráadásul, már szeptember 7-e óta. Vagyis: HITLER BOMBÁZZA ANGLIÁT! Na végre! A német szocialisták szeretett VEZÉRE, a szovjet népek nagy barátja elkapta már valahára Anglia grabancát! Megtáncoltatja őket a jó kis bombáival! Híj, rettentően örülünk neki! A mieink mind sugárzó arccal járnak és csak úgy dörzsölik a kezüket lelkesedésükben. Nyilvánvaló: itt a vég kezdete az ángliusok számára. Hány éve olvasok és hallok az emberiség e szégyenfoltjának, a Szovjetunió legelvetemültebb ellenségének viselt dolgairól, s most megértem végre a leszámolás óráját! Csak az a kár, hogy mi kimaradunk belőle. Pedig de elhúznánk a nótájukat, ha velünk szállnának ringbe! De kimulatnák magukat a fiaink! Meg hát zsákmánynak se akármilyen ez az Anglia, mert biztos, hogy legalább minden tizedik polgárnak van karórája, a nagyobb kapitalistáknak meg még biciklijük is... No, volna mit játszadozni velük!... Lehet, persze, hogy Dolli nem bírja majd egyedül és segítséget kér tőlünk... Tyűha, az lenne csak ünnep igazán! 183
