Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 2. szám - Sergiusz Piasecki: Egy vörös tiszt naplójából V. (regényrészlet) (Szalay Attila fordítása)
A polyákok meg úgy jámak-kelnek, mint aki nadragulyát ivott. Földig lóg az orruk. Kérdezem is Maria Ivanovnát már vagy tízszer, hogy na, mit szól hozzá, mintha valahogy nemigen jönnének az ánglius cimborák fölszabadítani őket; tán csak nem elég nekik a maguk baja? De nem válaszolt, vagy csak annyit mondott, hogy nem ismeri ő ezeket a dolgokat. Ravasz egy bestia! Egyáltalán, ez a hónap nagyon ünnepélyes és fontos időszakot jelent a Szovjetuniónak. Szeptember 17-én ünnepeltük annak a hatalmas győzelemnek az egyéves évfordulóját, amelyet a Vörös Hadsereg a fasiszta Lengyelország fölött aratott. Mondhatni, ez is azt tanúsítja, hogy milyen erősek vagyunk, s hogy meg nem állhat ellenünk senki. Hát mitől legyen boldog s elégedett az ember, ha nem ettől? No, hívtam tegnap egy lakatost, hogy megfelelő biztosítást szereljen a szobám ajtajára. Mert az az igazság, hogy amióta megvan az új cipőm, én aludni is alig tudok. Nappal mindig kulcsra zártam az ajtót, de az nem sokat számít. Még kinyitja nekem valami sperhaknival az egyik tanítónő, azt’ megfújja a cipőm vagy a bőröndöm. A lakatos szemügyre vette az ajtót és kérdezte, mit csináljon. Aszontam neki, olyan zárakat akarok, hogy ne legyen az a rabló, aki ki tudná nyitni. Erre, a fejét vakargatva aszonta:- Az az, ami nem megy: egy firnájszos betörő nem ismer lehetetlent. Ha bonyolult a zár, akkor kiemeli zsanérjából az ajtót, vagy elfűrészeli a zsanérok pántjait, aztán kész is.- Nem létezik, hogy ne lehessen tűljárni a betörő eszén!- Hát - aszongya - garancia nincsen. De ha nem sajnálja a pénzt, föl lehet szerelni az ajtóra mindenfélit, ami jócskán elveszi a kedvét a tagnak. Talán akkor lemond az ajtóról és más utat keres.- Aztán mennyibe kóstálna egy ilyen munka? Elgondolkodott, majd aszonta:- Hát, ki köll számolni. Új zsanérokat kell fölszerelni, bosszú nyelvekkel, hogy bemenjen egészen a téglába, azt kiönteni cementtel. Ez egyszer. Utána be köll fedni az ajtószárny belső oldalát vastag acéllemezzel, de jól folszege- cselve. Akkor nehezen tudja megfúrni és kifűrészelni a zárat. Az ajtó szélit körbe kell dolgozni ugyancsak erős acélszalaggal, de pontosan, hogy semmi rés ne legyen, aztán bele köll szerelni egy „Yale” típusú zárat. Kívülről meg rá lehet tenni két hosszú vaspántot, tömör, öntött testű lakattal.- Mondja már, mennyibe kerül?- Kétszáz rubel - aszongya. - Maga az anyag legalább 80. A „Yale” zár és a két lakat 70. 50 lesz a munkadíj, mert egy nap alatt nem végzünk vele s kellünk hozzá ketten. Morfondéroztam, mit csináljak. Drágállottam a dolgot. De hát nem megéri, hogy egyszer s mindenkorra bebiztosítsam szocialista tulajdonomat mindennemű reakciós merényletek ellen? Végül elfogadtam az árat, de kértem, hogy minél előbb végezzék el a munkát. No, vagy másfél napig szerelték az ajtót. Én meg azalatt nem tettem ki a lábamat a házból, mert féltem őrizetlenül hagyni a cipőmet meg a bőröndömet. Végre kész lettek. Végigellenőriztem mindent: valóban biztatóan nézett ki. A lakatos segédje megkérdezte: 184
