Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Kabdebó Tamás: ... ha meg nem haltak (próza)

tente bejárt hozzám, itt válogatta a British Council könyvtára számára a helybeli irodalmat. Angol nő, aki sohasem volt tengerentúlon, még nagyszülei yorkshire-i házában sem, mert rettegett az utazástól. Morris a szöges ellentéte. A ranchon a vaddisznókat, jaguárokat kergette, a fővárosban pedig az előkelő vendégek dzsungelkísérőjeként alkalmazta a kormány. Csoda hogy megunta? Igazi kalandra vágyott, melyet az engedélyezett farkas, hiúz, grizzly medve és szarvasvadászat biztosított számára északon. Ha egyszer rávehetném arra, hogy megírja vadászkalandjait, az érdekesebb lenne, mint hazatérte.

Mrs. Olive Irving a nevem. Miután Marianne nyugdíjba ment, én, a segédkönyvtáros, vettem át a Könyvtár vezetését. Ebben az a csoda, hogy a British Council eddig még nem alkalmazott négereket - pláne hölgyeket! - vezető pozícióban. Olvastam a cikket, ami nem nagyon jó. Szó sincs benne arról, hogyan telik egy egyedülálló, mondhatni otthagyott asszony élete, aki nem akar elválni mert szereti kósza, megbízhatatlan férjét, aki lelkiismeretesen elvégzi a feladatát, veszi, katalogizálja a könyveket, reám hagyva a stemp- lizést és a kiadást. Mit tud ez az írás Marianne álmatlan éjszakáiról, a kínzó magányról, melyet csupán a rádió hangja enyhít és a havonként érkező levelek, csomagok. Bizalmasa voltam, de egy levelét sem mutatta gézengúz férjének. Csak a szattyánbőr kesztyűt. A fókabőr ridikült. Az arany rúzstokot. Jól élhetett az a Morris. De mégsem elég jól, mert fogta magát és nyugdíjaztatásának évében hazajött. Penelope csak húsz esztendeig várt, Marianne Minute negyven évig.

Nevem Obedbak Samat. Mivel néhány nyelven beszélek, Cseng úr megbízott a Minute mini-saga lefordításával. Hálátlan feladat, részben mert rosszul fizetik, részben mert a történet, bár igaz, valójában mégis valószínűtlen, s lévén valószínűtlen, és egyben színtelen, végtére unalmas is. Ha beleszerkeszthetném min veszett össze 40 évvel ezelőtt Mr. és Mrs. Morris, továbbá, hogy mit keresett a szomszéd és hányszor a hálószobában, valamint ki volt az indián cselédlány apja, akkor a helybeli portugál és taki-taki lap is sokkal szívesebben venné. Nem mondom, a fénykép, amit róluk csináltam, nem rossz. A kertkapuban állnak, Morris átfogja Marianne vállát, bal kezével pedig grizzlylövő karabélyára támaszkodik. Az asszony fél kezével félje derekát, a másikkal a kutya nyakát fogja át. Háttérben, a ház lépcsején áll Miss Wapishana, a szolgáló, előtte, favályúban, egy csodálatos orchidea.

Elolvastam a cikket, megnéztem a fényképeit és átböngésztem Mr. 0. S. elégedetlenkedő jegyzeteit. A postás többé a szemem elé ne kerüljön. A sunyi gazember. Évtizedeken keresztül kapta tőlem a szebbnél szebb bélyegeket, és mindezt azzal hálálta meg, hogy hírbe hozott a szomszéddal. Hát persze, hogy egyszer-másszor járt a hálószobámban. Mikor - a fekete bogarak kiseprűzése után - leszakadt a függöny. Doloresszel nem tudtuk hamarjában föltenni. Föllazult a padló - vissza kellett szögezni. Az egész házat ő tartotta karban - fizettem érte - hisz a foglalkozása építőmester volt. Majdhogynem mindegy, hogy Morris a messze távolban mit csinált; ki hisz i, ki nem, én hűséges felesége voltam. Apám hajósember volt, anyám hajósfeleség. A nősors az volt, hogy az asszony otthon várta a férjét. Az enyémnek negyven évig tartott amíg hazaért.

1243