Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Kabdebó Tamás: ... ha meg nem haltak (próza)

KABDEBÓ TAMÁS

...ha meg nem haltak

Nevem Marianne Minute. Most töltöttem be a hatvanadik évemet. Morris Minute, a férjem, tegnap volt hatvanöt. Születésnapi tortáján hatvanöt gyertya égett, egyfújtában eloltotta, mert oly csodás erőben van. Karonfogva sétáltunk ki, késő este a tengerpartra. Enyhe szél volt, mormolás helyett csak locsogott a kőfalat nyaló Atlanti-óceán. Aztán megfordult a szél és egy partra vetett bálna bűze hazakergetett bennünket. Sebaj. Otthon szorosan összefonódtunk a szúnyogháló baldachinja alatt. Morris haja hófehér, az enyém hófehér, mondom, bár még sose láttam havat. Morris szerint megőriztem bájaimat.

Nevem Morris Minute. Jó lett volna az egész születésnapi torta, de ki búja türelemmel azt a sok lecsorgó viaszkot kipecálni? Felénél abbahagytam. Negyven év s a gátul szolgáló tengeri fal ugyanakkora. A keleti szél a lábon álló házak alá sepri a vizet. A mienkét jól karban tartotta Marianne. Az emlői lógnak egy kicsit, a feneke ma is feszes. Most, hogy itthon vagyok, hiányzik a havi csomagküldés. A balszomszédom, kivel anno decebál brag-et játszottunk, már alulról szagolja az ibolyát, a másik szomszéd, özvegyen maradt s éppen mielőtt hazaérkeztem a lányáékhoz költözött. Kivel kártyázzam?

Nevem Douglas Warrington. Harminc éven keresztül levélkihordó voltam Belairben. Morrist csak szálkás betűiről ismertem, meg a kanadai bélyegekről miket Marianne a kedvemért leoperált a csomagokról. Nagyon szép bé- lyeggyűjteményem van, s mióta nyugdíjaztak ráérek rendezgetni. Marianne Minute szomszédja maga is amatőr bélyeg- és érmekereskedő volt, mondhatni riválisom a legszebb bélyegekért. Engem, a szegény fekete levélhordót, csak az előszobában fogadott a magárahagyott asszony, a szomszéd úr a hálószobáig is eljutott. A fiaimat nem érdeklik a bélyegek. Ez öregkorom egyik bánata, a másik a kákabélűség.

Nevem Dolores Wapishana, anyámat ugyanígy hívták. O kisebb volt, zö- mökebb, olajosabb bőrű mint én. Mindenkinek van apja, nekem is, csak nem ismerem. Anyám sírba szállt anélkül, hogy valószínűleg fehér apámnak a nevét elárulta volna. Minutéknél szolgáltunk, anyám még az együttélő házaspárnál, én már akkor születtem amikor Mr. Minute csak csomagok formájában jelent meg havonta. Nagy atyám Koipu Wapishana él még, a Rupununi Szavannán a törzs kiérdemesült indiánfőnöke. 0 is ismerte Mr. Morris Minute-et, mint kisgyereket, övék volt a ranch a szavanna szegélyén. Onnét vitték föl anyámat szolgálónak. Jó volt a városi cselédsors, neki is, nekem is. A georgetowni házat kellett takarítani. Meg főzni. Mrs. Minute vásárolt be, míg anyám főzött, s vásárol be ma is;, hogy kettejükre főzök. Azaz hármunkra, mert velük eszem.

1241