Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Kurucz Gyula: Kelet és Nyugat határán XIII.

(politikailag kiküzdött) előny, hogy nálunk vegyesen „száll be” a japán, a koreai, az olasz, az amerikai, a francia és a német tőke, hogy soha nem kerülhetünk olyan kiszolgáltatott helyzetbe, mint a németek által megszállt Csehország. Nem értették, hogy Ukrajna esélyei is jobbak lettek Lengyelországénál.

És végleg nem értették, hogy miért ismétlem végtelenül: a legeslegfontosabb a stabil kormány és parlament. Azt sem fogták feJ, hogy MDF-es létemre, hogy mondhatok ilyet: minden párt készüljön föl (lehetőleg a demokratizmus szabályai szerint, tehát konstruktívan és ne destruktívan) a 94-es választásra, s nyerje meg a legjobb (a legjobban manipuláló?); de addig tisztességtelen eszközökkel ne robbantsák föl a koalíciót, mert ha sikerülne, azt az egész ország fizeti meg vérrel és keserűséggel.

*

Mindezen nem csodálkoztunk, hiszen Magyarországon a magyar sajtó alakítja ki a hangulatot, s minden valóban krízishelyzetben lévő országban (keleten mind ilyenek vagyunk) korlátlan a destruálás lehetősége. És: ugyanilyen korlátlan a sajtó felelőssége.

(Persze: vita nélkül ismertük el, hogy a kormány talán leggyengébb oldala épp a sajtópolitika.)

De mindig és mindenütt azt láttuk: az eredményeink majdnem maradéktalanul igazolják az elmúlt két év keserves és ellentmondásos munkáját. Az egyik sántító oldal viszont épp az, amit az ellenzékkel összefonódott sajtó vet örökké a kormány szemére: nem túlzott központosításról van itt szó (csak elenyésző mértékben, helyenként), hanem épp annak tudomásul nem vételéről, hogy a legitim választások után a nép által odaadott hatalommal habozva bánnak a megválasztott felelősök.

Minden nyugat-európai vezetés tudatában van annak, hogy minden felelősség kizárólag őrá hárul. Ezért sokkal határozottabban (kíméletlenebbül) él lehetőségeivel - hiszen ha rosszul él vele, soha nem választják meg újra. Az osztatlan felelősség sokkal nagyobb mozgásteret biztosít nyugaton - a politikai váltógazdaság minden periódusában, mindig. Ez az, amit demokráciában tanulnunk kell - valamint a mindenütt kötelező, állampolgári lojalitást. Csak ezután következnek a pártszempontok.

Objektív szemszögből persze megdöbbenéssel olvastam az egyébként igazán jó Népszabadságban Bacher Iván cikkeit: ilyen megalázó, gyalázkodó, cinikus hangot sem sajtóorgánum, sem nép, sem kormány nem tűrne meg Európában. Nos, épp ez az az út, amit még Európáig meg kell tennünk. Az állampolgári méltóság kötelezvényei, jogai, felelőssége.

Végül: ide-oda billeg a magatartások mérlege, a megengedhető és megengedhetetlen demagógia határa. Jól esett olvasni Tölgyessy Péter józan, mértéktartó kritikáját, Fodor Gábor okos nyilatkozatát - mind jó jelek Európához való valódi közeledésünket illetően. Egy biztos: visszafelé nem vezet út. Magyarországon a nehézségeket kiaknázó, a csalódottságra építő visz- szafordulás a szocializmushoz körülbelül akkora (jóvátehetetlen) történelmi hiba lenne, mint 1945-ben lett volna a visszatérés a csúfosan elmúlt korhoz.

1240