Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 12. szám - Tornai József: A menekülő (részletek egy regényből)

kozóbb mosolyával fordult hősünk felé. És a férfi, aki megsejtette, mi játszódik le benne, székéből kissé fölemelkedve, odahajolt és megcsókolta ezt a mosolyt. Olga vállizmai egy pillanatra megmerevednek, mintha el akarnák utasítani a rájuk simuló kezét, de aztán újra ellazultak ezek a jólismert izmok, és Pista boldogan érezte az asszony két tenyerét a nyakára kapcsolódni. így csókolóz- tak.- Uram, nem ez a legcélravezetőbb módja a szakításnak, nem gondolja?- Ki akar itt szakítani?

Farádi Szabó közelebb húzta a székét Olgához, és újra csókolóztak. Nem lehetett abbahagyni. Kipirultak és izzottak mind a ketten: megint egyenlőek lettek a vágyakozásban és az odaadásban. Az elmondhatatlan ajkak után az asszony nyakát, orrát rohamozta Pista, hiszen mindegyiket külön-külön szépségében szerette. Az orra megint tele volt Olga pézsma-parfümjének illatával. A belső idő egy pillanattá vált, a külső idő azonban gépiesen zakatolt tovább.- Holnap szeretkeznünk kell! — döntött egy lelkiismeretes feleség hangján Olga. Délelőtt kicsit később megyek be a múzeumba.

Farádi Szabónak még volt annyi ideje, hogy elkísérje szerelmét: gyalogosan keresték azt a homályosan megjegyzett házszámot, ahova Olga igyekezett, mert hiszen most se volt biztos benne, hol lakik a barátnője. (Jó tulajdonság ez, gondolta Pista, ennek köszönhetem, hogy találkoztunk).

Sötét volt már, november vége. És csókolóztak végig a fák alatt, kapualjakban, ahol az asszony a barátnője nevét kereste. Mindkettőjüknek az járt a fejében: vajon mikor történt meg velük az, hogy így a nyílt utcán egymás szájának esnek? De hát mit tudhatta vagy sejthette egy-egy ilyen elcsodálkozó járókelő, milyen virágok nektáijából vegyül össze Olga szájának íze? Farádi Szabó most nem a Váci úton járt a szerelmével, hanem kertekben és mégin- kább vad réteken, ahol éppen kitavaszodott és ontották mézüket az újjászülető virágcsészék. Reggel, amikor borotválatlanul és éhesen becsöngetett Olgához, sokáig kellett várnia (legalábbis így érezte), míg az ajtó lassan, bizonytalanul megnyílt előtte. (Ez egyúttal mindig szerelme testének megnyílását is jelképezte számára.) Az asszony kócosán, hálóingben, kialvatlan szemekkel állt az előszobában.- Korán jöttem?- Dehogy, csak nagyon későn kerültem ágyba. Gyere már be!

Farádi Szabó kicsit bizonytalanul pislogott Olgára, aki visszafeküdt az ágyba.- Mi az, nincs kedved?- Azt hittem, neked nincs! - könnyebbült meg Pista és odaült az asszony mellé. Végigtekintett a hónapok óta hiányzó, fehér testen. Olga várta, hogy csókolni kezdje a combjait, a száját, a mellét, de ő egyszeriben nem akarta elhinni, hogy ennyi szépség és titok megint megadatik neki: csak nézte a fekete sövényes szeméremdombot, a has hívó domborulatát, a csípőket, melyek jobban hasonlítottak egy hattyú lecsukott szárnyának kemény kanyarulatához, mint egy fekvő nő testrészéhez, a túlságosan is érzékeny kebleken a rézszínű mellbimbókat, és a hajat, amely most, mint valami kikötő ős-hínárja, összevissza csapódva, majdnem teljesen fogságában tartotta a számára mindennél fontosabb arcot. Ha nem vágyott volna ugyanúgy, vagy talán még jobban, Olga szájára, mint az ölére, esetleg már kiszakíthatta volna magát ebből

1194