Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 12. szám - Tornai József: A menekülő (részletek egy regényből)
a kapcsolatból. A kettős varázslattal szemben tehetetlennek bizonyult minden tusakodása. Miután Olga gyors, heves sikoltása közben a testébe siklott, csak arra gondolt, nehogy túlságosan gyorsan éljen a célhoz: akkor nem éreztethette volna, mennyire csodálja, szereti és egynek érzi magát vele. így éppen annyi fokozaton át jutottak el addig a ritmusig, amely minden ritmus fölé emelte őket: nem volt az már csak a földi dolgok, tünemények, érzések mása. Más, valami egészen más, mint amit testnek, idegzetnek, léleknek, tudatnak szoktak nevezni. Olga azt kérte, hogy maradjanak úgy, ahogy lassan elmerevedtek. „Szeretem magamon érezni a combjaidat, a válladat”, súgta olyan komoly meggyőződéssel a hangjában, mintha Farádi Szabó testének idomaiban valamiféle kinyilatkoztatást talált volna. Már a konyhában főzte a kávét, fürdőköpenyét, azt a fekete-fehér kám- zsásat, amit annyira kedvelt, hanyagul összehúzva magán, mikor Pista egy darab vajas kenyeret is kért a kávé mellé. Nevetett erre, szinte nyerítve, a humoros helyzetet azonnal fölismerve és kihasználva az asszony:- Hát étlen-szomjan dolgoztál itt nekem annyit? Óriási vagy! Egyszer még te leszel a szerelmünk vértanúja! Letette a kávéskannát, és szorosan magához szorítva, csókolgatta Pistát, ahol érte: az arcán, száján, nyakán, mellén, haján. És hősünk tudta, mennyi fájdalom és reménykedés gyűlik össze ebben a kitörő örömben. A második indulás éppolyan volt, mint az első: Pista letérdelt a magas sziklák közti forrás elé, fölfrissítette és elkábította benne magát. De aztán, mintha nem is a saját hangján, megszólalt:- Meg tudnál fordulni? Olga olyan odaadással fordult meg, hogy Farádi Szabó szinte észre sem vette, mikor fogta át a derekát s mikor simult a hátára, hogy végigcsókolja, egészen a tarkójáig, a haja tövéig. S akkor beledöfött a fagy: az asszony nyakában, ott, ahol a hajszálak kiserkennek a halvány bőrből, legalább egy-két centis csíkban hófehér volt a följebb már tömött, fekete haj! Olga tehát igazat mondott, Pista abban sem kételkedhetett tovább, hogy a hirtelen, korai őszülésnek ő volt az egyetlen oka. De nem szólt semmit: magában borzongott és szánakozott, vádolva megint magát, amiért sehogy sem tud belenyugodni egy házasság hétköznapjaiba. Az önvádtól és a szépségtől megmérgezve, ahogy a hullám először óvatosan, majd diadalmasan elragadta, fölismerhetetlen hangon üvölteni kezdett s csak akkor hallgatott el, mikor a tajték szétszakadt, s ő ott feküdt Olga mellett belekapaszkodva, csókolgatva az egy időre vértelenné vált ajkait. Még két teljes napot adott Erosz a két szerelmesnek: és sok szeretkezést, csókot, simogatást, forró szót mindegyik napon. A harmadik nap estéjén hősünk úgy érezte: nincs már ereje az egyesüléshez, annál inkább kívánta Olgát. Az asszony megérezte a vágyat és a fáradtságot, ahogy így egyszerre, követelőzve közelíti a testét s bár maga is bágyadt volt, hátraszegte a fejét, szép hosszú törzse kifeszült, combjai szorosan összezárultak. S a boldog kéztől és szorítástól életre szökkent a szikra, hogy utolsó nászuk is ellobbanjon. Többé szájon sem csókolták egymást. 1195
