Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Gál József: Szántó Piroska kertjei (interjú)
Maga sem beszélt vele irodalomról, festészetről? Nem. Az volt a véleménye, hogy ez marhaság. Maguk mind örültek! Mi írók is hisztériásak vagyunk, de maguk festők tökéletesen elmebetegek. Milyen körülmények között élt? Milyen volt a lakása? Anyagi körülményeik a 60-as években már ángyon jók voltak. A lakása furcsán rendetlen. Amikor először bejött hozzánk ide, a Gróza rakpartra, azt mondta: Szent Isten, Piri, maga olyan lakást csinált, mintha még mindenki élne. Mit akart ezzel mondani? Azt, hogy ez egy otthon. Ez otthon! Az ő otthonuk munkahely volt. A miénk is munkahely volt, miénk is rendetlen, de egészen másképpen. Vas István az Azután című kötetében igen nagy megbecsüléssel ír Ottlik feleségéről. Joggal. Házaséletük kétségtelen egészen különleges volt. Éjjel-nappal veszekedtek, bár nagyon szerették egymást. Gyöngyi Ottlik halála előtt 10 évvel halt meg, s az ö halála teljesen megváltoztatta Cipit. Vadember lett, bezárkózó. Furcsa módon éppen erre az időre esett sikerei csúcsa. A legutolsó két évben ragyogott legjobban a glóriája. Imádták, s ez nem tett jót neki. Pista ezt meg is mondta a szemébe. Nem fogadta el. Baráti környezetét Maguk jelentették? Nem! Nem! Igaz, hogy társasági szemmel nézve nehezen elviselhető ember volt, de ugyanakkor édes angyal is. Mindenki elfogadta olyannak, amilyen. Elfogadta még azt is, hogy betegsége alatt nem lehetett bemenni hozzá. De elvárta, hogy az üdítőt, meg a kaját a kilincsére akasszák. Majd amikor neki kedve volt, bevette. A legönzőbb és legönzetlenebb ember volt. Csupa véglet. Élete utolsó éveiben nagyon bezárkózott. Fél évig mi is csak telefonon érintkeztünk vele. Igaz, a legkülönbözőbb időpontokban ö hívott bennünket. Mik az utolsó emlékei Ottlikról? Az, hogy nagyon meg kellene pofozni. Prosztataműtéte volt, a tanácsunk ellenére, nem ahhoz az orvoshoz ment, akihez kellett volna. Nem gyógyult. Kérésemre Schult- heisz fölvette a Kútvölgyibe egy kétágyas szobába. Másnap már elkezdett üvölteni, hogy neki külön szoba kell. Hiába mondták neki, ez külön szoba, nem tesznek ide másik beteget - nem használt. Betegsége alatt, sajnos, egyre nehezebb ember lett, valószínű azért is, mert mindenfelé elhatalmasodott benne a rák. Abszolút gátlástalan lett. A kórházban többször láttam. Ugyanolyan szabadon viselkedett, mint másutt. Milyen volt a temetése? Különleges, mint ő maga. Azt mondta: mindenki jöjjön el, de senki ne szóljon egy szót se. Rengetegen jöttek össze. Mindenki eljött és senki sem szólt. Az az asszony, Bim, akivel az utolsó évet töltötte - állt a koporsó mellett. Zsuzsika, a takarítónő Göncz Árpád vállán zokogott. Se ének, se beszéd, se semmi. Egy darabig álltunk, 110
