Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Martos Gábor: A Forrás harmadik generációjának fel- és eltűnése

alatt kiadott ötvenhat (!) kötetüket 1983 és 1989 decembere között - tehát hat év alatt- mindössze huszonhét követte, ám az utóbbiak közül kilenc már „külföldön” (jórészt Magyarországon) látott napvilágot. Úgy véljük, az állapotokat tökéletesen tükrözték Kántor Lajos — Egyed Péterhez intézett - akkori, szinte sikoltó kérdései:,dióvá lett az esszéíró nemzedék? Hová lett az Echinox-nemzedék? Mit csinál a szétszóródott, szétfejlődött csapat?”

És akkor jött 1989 decembere.

Hogy akkor és azóta mi minden történt - és mi minden nem! — a romániai politikában és az erdélyi magyar irodalmi életben, nem e dolgozat feladata számba venni és elemezni; egy tény: sok minden történt, sok minden változott. Ennek fényében fussuk még egyszer át az előbbi listánkat: vajon ez a nagy változás mit hozott a - korábban az irodalomból már „elveszettnek” nyilvánított - harmadik Forrás-nemzedék alkotóinak sorsában, pályáján.

Szőcs Géza hazatért Erdélybe, az első demokratikus romániai választások nyomán szenátor lett, a megalakuló RMDSZ-nek előbb főtitkára, majd elnökhelyettese; s mivel életét a politika gyakorlatilag teljesen kitölti, az irodalomra alig marad ideje: ugyanolyan kevés, vagy talán még kevesebb új munkát publikál, mint annak előtte.

Egyed Pétert 1990 elején valósággal „elárasztották” a végzettségének megfelelő munkákkal: miközben megmaradt a Kriterion szerkesztőjének is, aközben egyszerre tanított a Babes—Bolyai Egyetem filozófia tanszékén, a kolozsvári Képzőművészeti és a marosvásárhelyi Színművészeti Főiskolán. (Ez a szükségszerű tény egyúttal azt a szomorú helyzetet is jelzi, hogy mennyire nem maradtak jól felkészült fiatal filozófusok, esztéták Erdélyben!) Egyed másfél évig bírta ezt a hatalmas terhet; ma már csak a kolozsvári egyetemen oktat, s szerkesztői állását is átadta a fiatalabb korosztály képviselőinek. Hatalmas leterheltségéhez mérten viszonylag sokat publikál (Magyarországon is), főleg filozófiai, politikai esszéket.

Adonyi Nagy Mária (aki személyesen is részt vett az 1989. decemberi bukaresti harcokban, s később egyik szervezője és vezetője volt az Egyetem téri tüntetéseknek)

— pillanatnyilag úgy tűnik: végleg - szakított a szépirodalommal: nagy ritkán harcos publicisztikát ír, de verset egyáltalán nem közöl.

Mózes Attila az Utunk jogutódjának, a Helikonnak maradt a szerkesztője; három újabb kötete is megjelent a fordulat óta (az egyik Magyarországon).

Ferencz Imre továbbra sem vesz részt az irodalmi életben.

Palotás Dezső 1990 legelején Magyarországra települt át; azóta gyakorlatilag egyáltalán nem publikál.

Bréda Ferenc Párizsból visszatért Kolozsvárra: egy darabig az újonnan alakult Jelenlét című lap szerkesztője volt, majd annak megszűnése óta tanít, s a Kriterion Könyvkiadónak is munkatársa; néhány esszét közölt hazatelepülése óta.

Kozma Szilárd és Gál Éva Emese (bár utóbbi valamivel gyakrabban, s néha Magyarországon is) továbbra is csak „szerepelget” az irodalomban.

Bállá Zsófia előbb egy kolozsvári havilap szerkesztőségében, majd a bukaresti Hét kolozsvári szerkesztőjeként kapott állást; megjelent korábban betiltott verseskötete - melyre megkapta az első romániai Országos Könyvszalon Költészeti Díját, majd a Román írószövetség 1991. évi Nemzetiségi Díját is Magyarországon pedig egy válogatott kiadása; talán ö ma az egyik legtöbbet szereplő erdélyi költő a magyarországi irodalmi sajtóban.

Bogdán László is kiadhatta Promenád című munkájának második kötetét, s néhány újabb novellájával is szerepelt az erdélyi és a hazai lapokban.

Markó Béla - Szőccsel együtt - szenátor lett a romániai parlamentben, s ő lett az Igaz Szó utódának, a Látónak a főszerkesztője; ennyi hivatalos elfoglaltság mellett alig jut ideje az irodalomra, bár azért publikál, s egy újabb kötete is megjelent.

A Magyarországon élő nemzedéktársak közül egyedül Cselényi Béla adott ki egy újabb kötetet, s ő, valamint Körössi szerepel időnként verseivel az irodalmi életben.

1145