Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Martos Gábor: A Forrás harmadik generációjának fel- és eltűnése
tetszik, mint (a harmadik Forrás-)generáció el is tűnik onnan; többek között ezért is lehet - és kell - éppen 1983-ra tenni a Forrás harmadik generációjának „eltűnését”, s egyúttal a negyedik generáció indulását, hiszen a Bábel tornyán című kötet éles lezárása egy korszaknak az erdélyi (magyar) irodalmi életben (melyben egyébként megjelenése — és ez is csak „veszélyesen” magas minőségét bizonyítja - akkora hullámokat vert, hogy annak „eredményeképpen” a kultúrpolitika azonnal leállította a már kiadás alatt álló hasonló román Echinox-antológia megjelentetését; az a kötet mind a mai napig nem láthatott napvilágot). 1978-ban - mint már említettük - Szöcs Géza (és Egyed Péter) kivált az Echinox szerkesztőségéből. Ugyanez év április 29-én a kolozsvári Igazság című napilapban megjelent egy egyoldalas „ifjúsági” melléklet, melynek az újságon belül saját címe és saját szerkesztője is volt: a „lap” címe Fellegvár, szerkesztője pedig az Echinoxból - illetőleg az egyetemről - ,4 dementett” Szöcs Géza, akivel természetesen a korábbi évek „Echinox-gárdája” - s velük természetesen a korábbi évek „Echinox-szellemisége” is - áttelepült az új fórumba. A Fellegvárnak majdnem pontosan három év alatt végül is mindössze kilencvenkilenc száma látott napvilágot, amikor is az 1981. április 4-én megjelent számban váratlan szerkesztőségi „Végszó” közölte az olvasókkal: „a-Fellégvár kifutotta lehetőségeit, s ebben a formában nincs miért fenntartani”. Ám, hogy a - valójában akár jelentéktelennek is tűnhető, hiszen mindössze heti egy oldalon jelentkező - fórum megszűn(tet)ésének mi lehetett a valódi oka, azt jól jelzi az a tény is, hogy alig fél évvel azután, hogy a Fellegvár „kifutotta lehetőségeit”, maga a Fellegvárszerkesztő, Szöcs Géza is „kifutotta” a maga lehetőségeit az Igazság című kolozsvári napilap szerkesztőjeként: állásából felfüggesztették, s ezzel megkezdődött 1986-os emigrációjáig tartó ötéves vesszőfutása hazájában. A három év alatt megjelent kilencvenkilenc Fellegvár-oldal azonban - éppen úgy, mint az Echinox magyar oldalai - terjedelménél jóval jelentősebb súllyal nyom a latba az erdélyi magyar szellemi életben. S mi sem „természetesebb”, minthogy e fórum színvonalát is alapvetően az a szellemi kör határozta meg, mely az Echinox „aranyéveiét” is: annak a csoportnak a legjelentősebb tagjai, akiket harmadik Forrás-generáció néven tart számon az irodalomtörténet. A korábban említett - s az előzőekben felsorolt - „külső” kapcsolódási pontok (azaz a közös antológiák, publikációs fórumok) után - mintegy átmenetként a „belső”, a közös szellemiségből adódó kapcsolódási pontok feltárásához - vegyünk szemügyre még egy sajátos területet, mely nagyon is jellemző az általunk vizsgált csoport tagjainak munkásságában: ezt a területet leginkább az „egymásrafigyelés” fogalmával lehetne meghatározni. Ha ugyanis végiglapozzuk a figyelmünk középpontjában álló hét-nyolc (1976-1983 közötti) év romániai magyar irodalmi sajtóját - akár az imént tárgyalt „nemzedéki” szellemi fórumokat, akár a „hivatalos”, központi irodalmi lapokat, folyóiratokat -, azonnal szembetűnővé válik, hogy az általunk tárgyalt fiatal szerzők műveiről - Forrás-köteteikről, illetve egyeseknek később megjelenő újabb műveiről - szinte csakis és kizárólag a generációtársak, azaz ugyanennek a szellemi körnek a tagjai írnak kritikákat, tanulmányokat. Ez az „egymásrafigyelés” - melyben egyébként az „irodalmárokon” kívül a Bretter-iskola filozófus-növendékei (mindenekelőtt Ágoston Vilmos és Tamás Gáspár Miklós) is alaposan kivették írásaikkal, tanulmányaikkal a részüket - azonban csak egyfelől a közös szellemiség bizonyítéka; másfelől ugyanis ebbe a ténybe egy szükségszerűség is belejátszott: az nevezetesen, hogy az idősebb, s ekkorra már jórészt szerkesztői-kiadói pozíciókba került irodalmár-kritikus nemzedék tagjai (akik természetesen ugyanakkor az első és - főleg inkább - a második Forrásgeneráció tagjai is voltak egyúttal) gyakorlatilag nem, vagy alig voltak hajlandók figyelembe venni, illetve figyelemre méltatni a fiatalok új hangon megszólaló, új szemléletmódot tükröző jelentkezését. Itt az ideje tehát, hogy megvizsgáljuk: mitől is volt vajon ennyire „elvetendően” 1136
