Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 1. szám - Gál József: Szántó Piroska kertjei (interjú)
A háború után, amikor ránk csapódott a koporsófbdél, az Eötvös Loránd utcába szorult egy kis kör szellemi élete. Sem Ottlik, sem Pista önálló munkákat nem publikálhatott. Hát fordítottak mérhetetlen mennyiségben. Ottlik rengeteg Dickenst, Pista meg Thackerayt. Élni kellett valamiből. Gyöngyi, Ottlik felesége kosztos diákokat tartott, meg néha egy-egy bútort, képet eladott a bizományiban. Mindennek tetejébe Ottlikot kulákká nyilvánították, s ez kissé életveszélyes volt. Tény, hogy volt 70 hold földjük, felajánlotta ugyan, de nem fogadták el. A kulákságtól végül is Pista mentette meg Ottlikot, természetéhez illő húzással. Pistának akkoriban már elég rosszul állt a szénája, de még voltak tisztességes és becsületes emberek a Kommunista Pártban. Például Kónya Lajos, a paraszt származású tanító és költő, aki akkoriban az írószövetség titkára volt. Pista rárohant Kónyára: meg vagytok őrülve, Ottlikot kuláklistára tettétek? Ottlik nem lehet kulák, hiszen az apja császári és királyi kamarás volt s ő maga is „zászlósúrinak számít? És? Úgy tett Kónya, mintha „megette" volna, és törölték Ottlikot a listáról. A gyakori együtt lét óhatatlanul az irodalom területére vitte a beszélgetések fonalát. Jól gondolom? Milyen beszélgetéseket folytattak az irodalmi életről? Semmilyet! Ottlikot abszolút nem érdekelte az irodalom, a vers sem, a zene sem. A komolyzenétől a frász törte ki. Ha bejött hozzánk és komolyzene szólt, azonnal elzárta a készüléket. A slágereket viszont annál jobban szerette. Egyet ő maga is írt. Akarja tudni melyiket? „Tengerész, ó szívem tengerész ...” Csodálatos dal volt! Barcsay is gyakran énekelte annak idején. Barcsayt különösen ez a sor ragadta meg: „Te nem vagy hal, te nem vagy hal, csak ember ...” Ezt Barcsay nem győzte ismételni, pedig ő is nagy zenebolond volt, akárcsak Fejér Lipót. Mi érdekelte Ottlikot? A matematika, a bridzs, a sport, és mindenféle hülyeség. Az irodalomból legföljebb a pletykák. Fejér Lipótot mérhetetlenül csodálta. Égen-földön a legnagyobb embernek tartotta. A matematika talán azért érdekelte, mert - azt hiszem - valamivel kézzelfoghatóbb dolgot keresett annál, mint az a mérhetetlen baromság, amit 12 éves korától 18 éves koráig a katonaiskolában rázúdítottak. Azt tudja, hogy Ottlik csodálatos bridzskönyvet írt? Angliában adták ki. A Times egész oldalas cikkben méltatta Ottlik könyvét, amelyet a „világ tetejének” tartott a kritikus. Komoly jövedelme ebből a könyvből származott. Az Önöknél csapatostul megforduló emberek közé tartozott a háború után Pestre fölrajzó és jobbára paraszt származású fiatal költők nemzedéke is. Velük óhatatlanul találkozott Ottlik is. Hogyan fogadta őket? A fényes szelek nemzedéke: Juhász, Simon, Nagy László, Kormos István valóban sokszor megfordult nálunk. De akkorra már összeállt az Újhold. Az Újhold valamiért nem szerette a fényes szelek küldte generációt. Nem is tudom igazán, miért. Juhászék a magyar vidékről jöttek, azt remélték, hogy most irodalmi életet fognak látni és élni, de az Újhold nem állt szóba velük. Valószínűleg azért, mert várfoglaló kommunistáknak érezte őket, holott ezek a fiúk valójában nem is voltak azok. Pontosabban eleinte valamennyien azok voltak. Természetesen, hiszen az akkori társadalmi viszonyok hozták föl az egyetemre ezt a parasztfiúkból összeállóit társaságot. És akkor a „pesti írók” közül Pista volt az egyetlen, akinél összegyűlhettek, akitől 108
