Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Wiktor Woroszylski: Az 56-os magyarországi napló folytatása (D. Molnár Imre fordítása)
szélgetőtársak nélkül társalogni: Csoóri Sándor, a kitűnő költő és esszéíró. Emlékszem, milyen hatást tettek rám annak idején a „Wiez” lapjain olvasott (helyenként a cenzúra által kipontozott) esszéi, melyek a magyar kérdésről és a magyar nemzetnek a még közeli történelemben jutott sorsról szóltak. De erre a beszélgetésre most nem kerül sor, még ha eldöntjük is, hogy akad nyelv, amelyen segítség nélkül megértenénk egymást, kérdéses, találna-e időt ilyen társalgásra... Ákos jelzi, már mennünk kell, vár bennünket a Lengyel Rádió tudósítója, aki azért jött, hogy itt csináljon műsort. Egy részét holnapután élőben veszi majd fel, az évfordulós megemlékezések idején, amit most akar, a bejátszásokhoz való anyag. A Felkelés útvonalán haladunk tehát - az első állomás a Bem-szobor. Kiszállunk és Ákos elmondja, itt mi történt, a rádiós félbeszakítja: kevésbé emelkedetten, Ákos megsértődik, amin én nem csodálkozom, mert életrajzának ifjúkori szakaszát e helyen keresztezte a történelem, más hasonló pillanatot nem ért meg többet, hogy beszéljen hát hétköznapi hangon. A rádiós fiú megadja magát, Ákos pedig még egyszer ugyanúgy elkezdi. Továbbmegyünk, a város különböző pontjain kiszállunk, és Ákos elmondja a magáét, időnként Zygmunt és én hozzáfűzünk néhány mondatot. Már besötétedett és fúj a szél, megállunk a téren, ahol évekkel ezelőtt Sztálin szobra díszelgett, és amikor térdben elfűrészelték - csak a csizmája maradt meg, mégis megindult, törve és tiporva... Egyre hűvösebb lesz, reszket a vállam, és elmegy a kedvem az emlékezéstől; bebújok a kocsinkba, útitársaim kint maradnak és folytatják a beszámolót, a mikrofonos fiú akkor még a világon sem volt, azon töprengek, valóban kíváncsi-e a születése előtti történetre. Október 22. A tanácskozás utolsó napja - a teremben egyre kevesebben tartanak ki, viszont a folyosók tele vannak mozgással. Én sem igen vágyom arra, hogy beüljek, a kongresszus peremén járkálok, új ismerősöket szerzek, elbúcsúzom tőlük és üdvözlöm őket. A mi küldöttségünk egy részét már nem látom itt többször, állítólag elmentek a Szabad Demokratákhoz, aztán pedig újra szerencsét akarnak próbálni - Csehszlovákián keresztül hazajutni. A krakkóiak visszatérnek a köztársaságielnök-jelölt sajtókonferenciájáról, sajnálkoznak, mert nem volt túl ügyes, például arra a kérdésre, miben különbözik szocialista ellenfelétől, Pozsgay Imrétől, nem igen tudott válaszolni; amit mondott, úgy hangzott, tulajdonképpen semmiben sem. Amikor kis idő múlva Kiss Gy. Csaba bemutat Für Lajosnak, aki kedves, szerény, saját szerepe miatt zavarban lévő ember benyomását kelti, azt gondolom, talán ügyetlensége is a jellemvonásai közé tartozik. Talán sikerül majd nagyobb önbizalomra szert tennie és megértetnie, miben múlja felül ellenfelét? A stadionban és a Bem-szobomál meghallom majd a beszédét — tömör és precíz (ezt a mondatot a következő napon írtam ide). Újabb ismeretség: Kovács István, költő és polonista, egykor Grácia asszony hallgatója, most maga adja elő Lengyelország történetét. Azok közül való, akiket megismerve az ember úgy érzi, régi a közelség, a beszélgetés egy pillanatra sem akad el, szabad és baráti. De egy dolgot, amit elmesél, nehéz végighallgatnom — ő érzi ezt, de nem hagyhatja abba a történetet. Maga is épp most hallotta, és képtelen kettesben maradni vele; egy lányról van szó, a Felkelés résztvevőjéről. Akkor tizenkilenc éves volt, és úgy esett, hogy abba a csoportba került, amely Marosánt és még egy fontos pártvezért őrizetbe vett. Egyébként semmi bajuk sem történt, a lány pedig november 4-én átlépte a határt, de mihelyt amnesztiát hirdettek, rögtön hazatért. Pár nappal később letartóztatták és vallatni kezdték... Itt félbeszakítom, bár további részleteket is feljegyeztem. A keretlegények leleményessége... Kigombolt dzsekit viselő, kövér, szőke fiatalember fog karon, azt kérdi, lengyel vagyok-e - akkor nagyszerű, ő a magyar „Munkásszolidaritás” tagja, és megvannak a maga lengyeljei, be akarja iktatni őket a holnapi programba. íme, vasutasok, akiket semmi sem tartott vissza, jó néhány órán át állva utaztak a seftelöktől zsúfolt vonaton. 1115
