Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Wiktor Woroszylski: Az 56-os magyarországi napló folytatása (D. Molnár Imre fordítása)

mert a szóban forgó értelmiségi csoport őrizte meg a „népiség” Magyarországon erős hagyományait, ami valami mást jelent, mint nálunk, alighanem közelebb áll a régi orosz „narodnyiksághoz”, tehát a művelt emberek egyféle kulturális küldetését, országuknak és benne az „egyszerűbb” osztályoknak a szolgálatát. Ez a „népiség” hosszú évtizedeken át nagy szerepet játszott, míg a szuperhaladás doktrínája nevében hivatalos megvetés nem sújtotta, most azonban ezek a hagyományok visszatérnek, másokkal összefonódva és másfelé irányzott éllel, mert más mutatkozott elnyomónak, mint egykor vélték. E másféle hagyományok közül pedig a legfontosabb az 1956-os Felkeléshez kötődik, annak fellendüléseihez, szenvedéseihez és áldozataihoz. A Fórum számos vezetője, frissen megválasztott elnöke, Antall József és az államfőnek jelölt Für Lajos is (mindketten történészek és mindketten 1930-asok) — a barikádok egykori ifjú védői és a kádári-szovjet intervenció foglyai.

A valamivel több mint húszezer tagot számláló Demokrata Fórum a magyar ellenzék legnagyobb irányzata, az utána következő és vele versengő Szabad Demokraták Szövetségének kétszer vagy talán háromszor kevesebb tagja van. A szabaddemokratákat radikálisabbnak tartják, a Fórumot - túl mérsékeltnek és kiegyezésre hajlónak; de ez minden, amit most feljegyezni bátorkodom, mivel a két csoportosulás összekülönbözött, kölcsönös vádaskodásukban messzire mennek. Nem egy dolgot még Varsóban hallottam róluk, és mert a hazai gyakorlatból tudom, mit érnek néha a pártok vagy frakciók kifogásai, azokat inkább nem ismétlem meg — és hallgatok.

Még néhány üdvözlés, a lengyelhez hasonlóan egy litvánt is szívélyesen fogadnak, nem akárkit, mert a Sajudis elnökét, Landsbergis professzort, most pedig már a tulajdonképpeni beszédek, beszámolók, viták, nyilatkozatok. Egyes szónokokról kiderül, mennyire kedvelik a pátoszos ékesszólást, akárcsak nálunk a Szenátusban, de az egész többórás tanácskozásból kirajzolódik egy kép, nem teljesen világos, elmozdult kép, a szabadságot egyre magabiztosabban ízlelgető országé, amely fokozatosan tisztuló tekintettel fürkészi megjárandó útját. A tényleges döntések nem itt születnek, a hatalmat továbbra is a kommunisták tartják a kezükben, de van fantáziájuk, ezért egy idő óta a parlamentben és a kormányban elébe mennek a társadalom követeléseinek - igaz, főleg a jelképek és gesztusok terén. Levétetik a vörös csillagokat a középületekről és a rendőrsapkákról, kivonják a pártot a munkahelyekről, fegyveres testületét megszüntetik. E hírek egyike-másika egészen friss; a legutóbbi - a Munkásőrség feloszlatásáról szóló - ma, a Fórum tanácskozásának idején érkezett a parlamentből, és az egybegyűltek dolga már csak annyi, hogy elégedettségüket kimutassák. De hiszen ők, a különböző zászlók alatt vonuló ellenzékiek nyilvánították ki honfitársaik elégedetlenségét és szándékait, és most is ezt teszik, az úgynevezett háromszögletű asztalnál ők mondták ki, hogy a magyarság teljes politikai és gazdasági demokráciára törekszik, az ő tetteik hozták mozgásba a kommunisták képzeletét (nem az összesét - a pártbeli beton itt sem hiányzik), és vették rá őket a legutóbbi időszak ésszerű határozatainak meghozására. Most ideje, hogy új fejezet következzék - a hatalomban való részesedés készségének kinyilvánítása, programok pontos megfogalmazása, a demokratikus parlamenti és önkormányzati választások, valamint az elnökválasztás előkészítése, jelöltek állítása. Mindez tartalmát képezi a tanácskozásnak, amelyet hallgatok. Ami a hatalomban való részesedést illeti, az ellenzéki politikusok bizakodnak: az ez évi pótválasztások után, néhány körzetben, ahol az addigi mandátumok megüresedtek, a Fórum jelöltjei győztek. Miért ne ismétlődhetne meg ez nagyobb méretekben? A vezetőket azonban aggodalommal tölti el a társadalom egyféle passzivitása. Lehet, hogy ennek egyik előidézője a kommunisták szokatlan, feszültségcsökkentö tevékenysége, és a többi ok egyszerűen a fáradtság, túlhajszoltság, az anyagi gondok, végül pedig az emberek önállótlanná tételének kedvező struktúrák megléte. Elég megemlíteni, hogy a magyar falu továbbra is kolhozfalu.

A tanácskozások programjában megszabott iránytól eltérő beszédek közül kettőre figyeltem fel: a Recski Szövetség elnökének és a Magyarországi Zsidók Kulturális Egye1112