Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1992 / 11. szám - Káldi János: Jolival, régi fényképen, Kései rapszódia, Éji pincézés, félmúltban, Orgonabokor (versek)
Kései rapszódia Itt. Itt. Ötödször éppen. Fekszem a magyarszéki szívgyógyító és agyat-frissítő tücsökcirpelésben és dúdolok. Ölelnek akár testvérüket - majdnem két hete már - a konokszépségű hajnalok, delek és viola-világítású alkonyok. Csókolják az arcom az ismeretlen füvecskék, a kerek, csipkés szélű, apró levelek. Nagyon kell ez az édesanyai melegségű ölelés, a csitító, kedves simogatás. Sok volt a döbbenet, túl sok a gyász. Mint minden anyaszült, vagyok utód és előd. S bizony, egyre mosolygóbban néznek szívemre a temetők. Nincs már apám, anyám, a barátaim fogynak szüntelen. Akár egy áldott-jó rokon, társalog a halál-úr velem. De addig! Igen, addig a teljes létemmel akarok élni és szabadon. Amit akartam, amiért verekedtem, soha föl nem adom. Szenvedélyesen gazdagítom magamat mindazzal, amire a Világmindenség tényei tanítanak. Mestereim a Csillagvilág, a Hold, a Nap. 1089
