Életünk, 1992 (30. évfolyam, 1-12. szám)

1992 / 11. szám - Határ Győző: Életút (részlet)

kölöncöt teremteni, amelyet felemelni maga is képtelen?” Mert ha nem - öt-rossz neki és omnipotentiából levizsgázott... Jól szórakoztak az efféle kacagtató rébuszok gyártásával a kora középkor kolostoraiban és egyetemein, Abélard-tól Brabanti Sigerig, Mirecourt-i Jánostól Autrecourt-i Miklósig sokan és a napos kerengők sétálgatói közt sokkal több protoagnosztikus mor- zsolgatta a szentolvasót, semmint hinnéd.

KL Hát soha nem imádkoztál? Elhiggyem neked?

Tudod, ha az európai kereszténység olyan ádáz-türelmetlen volna és olyan vigorózus, mint a fundamentalista iszlám, magam is Salman Rushdie sorsára juthatnék, nem is egy jó okon, és máglyán sütnék ki a zsíromat, mint Giordano Brúnónak, Vanininek. De a derék Rushdie, amilyen jó ismerője az iszlám apokripháinak - ő más. 0 azt írta, „istent formázó üresség maradt” a lelkében, amikor elvesztette hitét. Nekem nem volt mit elvesztenem, az én - „lelkemben” (?) isten-forma lyuk nem maradt. Csak nagy sokára jöttem rá, mennyi mindent köszönhetek Édesapámnak.

KL És ő hogy lett ilyen?

Ilyen milyen? Mondhatnád sevallásúnak vagy valláson kívül élőnek. Alkalmasint erősen hatottak rá a koráramlatok. Lázasan összevásárolta az „ilyen” könyveket és bújta Haeckel „természetfilozófiáját”, amelyet ő maga még nem monizmusnak nevezett. Jól tudod, mekkora divat volt a századelőn a filozófiai monizmus, jóllehet ez még csak anyagelvű, egysíkú monizmus volt és a koráramlatok uralkodó „nájmódija”, pedig dehogy volt abban valami új. Szerencsémre Édesapámat ez a szecessziós divatmonizmus elkapta és egész életére fogva tartotta, bár ez valóban efemer jellegű volt és a bölcselettörténeti monizmus merőben más és sokkal tágabb, mint ez a divatsemmiség. Magát a kifejezést Christian Wolff hallei matematikus bölcselő alkotta meg, Leibniz levelezőtársa, de hogy mit értsünk rajta? Engedd meg, hogy százoldalas kitérés helyett néhány sorban vázoljam, mi az a három dolog, amit jelent/je- lenthet s ha csak háromra szorítkozom a kézikönyvek tucatnyi értelmezése helyett, látni fogod, hogy itt a magam értelmezését adom. Vegyük sorra. Az első az, amit a görög preszokratikusoknál tapasztalhattál, akik iparkodnak egyetlen princípiumra visszavezetni a jelenségvilágot; amaz „első-és-egyet- len-elv”, a „minden-dolgok-őseredete”, az arkhé, mint tudod, Thalésznél a víz, Anaximenésznél a levegő, Herakleitosznál a tűz, Anaximandernél az ape- iron (a Határtalan), Anaxagorásznál az értelem, Püthagorásznál a szám, Em- pedoklésznél a viszály, Demokritosznál (és Epikurosznál) az atom; röstellem, hogy e durva megközelítés nem érzékelteti e metaforák hímporát, de ennyiből is láthatod, egyetlen értelmező elvre vezetik vissza a jelenségvilág egészét — és ez az elsődleges értelmezése a monizmusnak.

A másik értelmezése valláserkölcsi/vallásbölcseleti s noha az iszlámnak távolról sem ez, a kereszténységnek ez a szíve-közepe, s ez is, mint benne majdhogynem minden, Arisztotelésznél kezdődik és végződik (jóllehet istenérveit a Sztageirita jó esetben csupán a szubsztanciára, rossz esetben az olümposzi istenek mellett vonultatta fel - no de mit tegyünk?). Ti. Arisztotelésznél bukkansz rá először arra a nagyon is vitatható elvre (amelyről mi, hanyagul és nagyvonalúan, azt hisszük és hirdetjük, hogy epigonja, Aquinói Szent Tamás a maga kútfejéből vette) - hogy egyes-egyedül a Jónak van reális léte; a Gonosz „a Jó hiánya”. Ez is egyfajta monizmus: mellyel össze1084